Fotelforradalmár

Megkésve bár, de törve nem (győzött a lustaság, illetve nem tudtam, hogyan is érdemes ennek úgy igazából nekifogni), itt az első igazi blogposztom. Megszületésének oka egyszerű: páran "beszóltak" egy másik felületen, hogy miért irkálok folyamatosan politikáról, csak rémisztgetek, meg háborgok, nem érek el vele semmit, meg egyébként is leszarják. Így most inkább itt kifejtem kicsit bővebben, hogy mit is gondolok.

A politika jelentése egyszerűen megfogalmazva "közügyek". Tehát olyan témakör, amihez elvileg mindenkinek köze van, valamilyen szempontból mindenkit érint (erről később picit bővebben). Mára mégis szitokszóvá vált a fogalom, mert itthon az emberek teljesen elidegenedtek tőle, ahelyett, hogy előremozdítaná hazánk sorsát, inkább megosztó szerepe lett. Hogy miért? Nézzük csak!

Magyarország a rendszerváltó posztkommunista országok közül is kicsit kilógott a sorból, itt volt a legsimább az átmenet, ahol különösebb zavargások és felkoncolások nélkül sikerült lebontani a "kommunistának" nevezett - igazából csak simán szovjet típusú - rendszert. Erről a '90-es évek során büszkén beszélhettünk - néhány kivételtől ("Tetszettek volna forradalmat csinálni!") eltekintve -, és egy ideig úgy is tűnt, hogy a békés átmenet meg is hozza a gyümölcsét: elég sokáig a régió leggyorsabban fejlődő országa voltunk. Aztán fordult a kocka.

Kiderült ugyanis, hogy a békés átmenet mögött az állt, hogy a régi rendszerből egy csomó arc átmentette magát az újba. A KISZ titkárokból vállalkozók, bal- és jobboldali politikusok lettek, sőt a rendszer nagy öregjei is megtalálták az új körülmények közt a számításukat. Az elején igazán új arcok (értsd elsősorban ezalatt a Fideszt) pedig elég hamar, pár év alatt sikeresen belesimultak ebbe a szisztémába. Mára pedig ők azok a legjobban művelik ugyanazt, amit Kádárék csináltak a rendszerváltás előtt.

Eközben a lakosság belefáradt. Belefáradt a folyamatos sárdobálásba, a számára érthetetlen, ezerféleképp elmagyarázott "tényadatokba", a botrányokba. Ennek eredménye pedig az lett, hogy mára a legnagyobb politikai tömböt bizonytalanoknak nevezzük. Nekik is két nagyobb csoportjuk van: az egyik akit érdekel a politika, de nem tudja magát elkötelezni egyik erő mellett sem (aztán vagy sikerül meggyőzni, vagy nem), a másik pedig aki inkább burokban él, ignorálja a politikai történéseket, ha pedig szembetalálkozik velük, akkor vagy homokba dugja a fejét, vagy ellenségesen lép fel. Mindez érthető, csak sajnos egyáltalán nem helyes.

Ugyanis ez vezetett oda, ahol most tartunk. A viszonylag kevés, politikailag aktívnak mondható, sokszor csak egy pártban vakon hívő, könnyen manipulálható (pl. a nyugdíjemeléssel megvásárolható) lakosság dönt arról, hogy mi legyen az ország sorsa. Csakhogy az országért szerintem mindenki felelősséggel tartozik mint állampolgár, hiszen 4 évente elmehet szavazni. Ez pedig szerintem nem csak jog, hanem valahol kötelesség is, főleg ha valaki nemcsak szavakban meg a focilelátón gondolja magát hazafinak, de akkor is, ha gyermeket nevel (vagy fog nevelni) ennek az országnak.

Persze a jelenlegi politikai elitnek esze ágában nincs megkockáztatni, hogy esetleg kivegyék a kezéből a hatalmat. Éppen ezért megpróbálja kettéosztani a társadalmat: az egyik részre, aki politikailag aktív (őket megpróbálja minél jobban magához kötni), és a másikra, akiknek lehet, hogy tele van a töke az egésszel, de nem fognak elmenni szavazni. Vagy azért, mert nem tud választani, vagy azért (és talán ez a rosszabb), mert nincs véleménye. Ez utóbbi erősítésére láthatunk elég szép törekvéseket, amikor például a politikai reklámok megjelenését kívánják korlátozni, illetve amikor a mindenki által nézett kereskedelmi média gyakorlatilag politikamentes hírekkel van tele (a közmédia meg kormánypártival).

De miért is baj ez? Hiszen amiről nem veszünk tudomást az ugye nem is fáj (vagy csak nem érezzük), hát ha nem érdekel az, hogy éppen ki van a hatalomban, akkor miért aggasszon, hogy valaki esetleg igyekszik is kisajátítani azt? Azért baj, mert így esetleg  tönkre lehet vágni az országot, amit aztán előbb utóbb mindenki a bőrén fog érezni.

Hiszen, ahogy a bejegyzés elején már taglaltam, a politika közügy. És amíg olyan klikkek kerülnek hatalomra, akik előbb tömik meg a saját zsebüket, csak azután próbálják valahogy vezetni az országot, addig a nép fog károkat szenvedni. Az szerintem mindenkit érint, hogy a budapesti tömegközlekedés és a vasút katasztrofális állapotban van, hogy az egészségügyi rendszer darabjaira kezd széthullani, hogy a közterületek néhol teljesen el vannak hanyagolva, hogy egyre nehezebb munkát találni (akár fiatalként, akár idősként), egyre lehetetlenebbé válik a társadalmi mobilitás, a bekerülés a felsőoktatásba, nem beszélve az elszálló forintárfolyamról (kell említenem a devizahiteleseket?), a csökkenő gazdaságról, az egyre kevesebbet érő bérekről, az egyre kilátástalanabbá váló jövőről (ami okán megjelent egy elég széles emigráló fiatal réteg). Én pedig úgy látom, hogy a jelenlegi politikai elit (beleértve a kormánypártokat és a "régi" ellenzéket is), továbbra sem akar ebből a körforgásból kitörni (amit politikai váltógazdaságnak csúfolnak), csupán a hatalom megtartása/megszerzése motivál mindent.

Ezen pedig változtatni kell! Én pedig úgy gondolom, hogy ha nehezített pályán is, de lehetséges. Ehhez pedig az kell, hogy felnyíljanak a szemek, ami alatt most nem azt értem, hogy esetleg nekem sikerül bárkit meggyőznöm a magam igazáról (mert valószínűleg rohadt sok dologban én is tévedek), hanem hogy elkezdi érdekelni a politika. Elkezd azon gondolkodni, hogy mit kell ahhoz tennie, hogy jó irányba forduljanak a dolgok. Szükség van tüntetésekre, sztrájkokra, eseményekre, amikkel be lehet kerülni a médiába, de a végső csata a szavazófülkékben fog eldőlni - legalábbis remélem, hogy nem fajulnak odáig a dolgok, hogy ez ne legyen elég.

Éppen ezért, én arra buzdítanék mindenkit, hogy kezdjen el híreket olvasni. Kezdjünk el beszélni a közügyekről! Legyenek vitafórumok (akár virtuálisan, akár hagyományosan), ahol lehet tanakodni, mindenki elmondhatja a véleményét, esetleg meggyőzhet másokat az igazáról. Kezdjen el az ország élni, szerveződjenek valódi közösségek, és jusson az a kormányrúdhoz, aki valóban a legjobb programot hozza össze. Aztán ha csalódást okoz, akkor legyen arra lehetőség, hogy a nép amit adott, azt el is vegye, hogy mások, esetleg jobbak próbálják meg az elképzeléseiket megvalósítani. Legyen valódi politikai verseny valódi érdemek alapján! Persze ez tudom, hogy nem holnap lesz. De ahhoz, hogy egy nap ez megtörténjen, már most cselekedni kell! Már most el kell kezdeni építeni egy leendő Negyedik Köztársaságot.