Fotelforradalmár

Részben aggodalommal, de még inkább elszörnyedve figyelem az ukrajnai eseményeket. A „véres csütörtök” több szempontból is aggasztó híreket hozott. Egyrészt az ukrán belügyi alakulatok olyan eszközökkel léptek fel a tiltakozók ellen, amilyeneket semmilyen állampolgári erőszak nem indokolhat civilázált körülmények közt (gondolok itt leginkább az éles lőszer bevetésére, mint a civil lakosság feloszlatására használt „eszközre”). A másik oldalról félelmetes látni, hogy kétes támogatottságú felfegyverzett (valószínűleg szélsőjobboldali) csoportok is szerepet játszanak az ukrán forradalom alakításában.

Forrás: Wikipedia

Ebből a helyzetből egyvalaki biztosan nem fog profitálni: az ukrán nép. Ahogy a Fent és Lent blog is írja: itt az új hidegháború, Ukrajna pedig egy hadszíntér, miközben az ország gazdasága az összeomlás szélén áll. A mostani események nem sok pozitív alternatívával kecsegtetnek számukra: csak rossz és még rosszabb forgatókönyvek vannak. Ráadásul azt sem látni nagyon, hogy az orosz és a nyugati közeledési szcenáriók közül melyik milyen változatot képvisel. A forradalom ugyan jelenleg győzött, valószínűleg májusban választások, de hosszú távon mégsem tűnik még mindig túl rózsásnak a helyzet.

Mindettől függetlenül érdemes levonni néhány tanulságot ránk, magyarokra nézve is. És itt elsősorban nem a jelenlegi válságra gondolok, hanem az ide vezető útra.

Hivatalosan is elkezdődött a választási "dili", a héten pártaktivisták kezdték el járni a magyar otthonokat, hogy támogató aláírásokat szerezzenek az választókerület szerinti egyéni jelöltjük számára. Nagyon sokan utálják ezt az időszakot, hiszen a politika szó szerint a lakás küszöbén áll, pedig ennél jobb lehetőség arra, hogy változtassunk az országon nem nagyon kínálkozik, főleg nem az Orbán-rendszerben.

Idén először vizsgázik a jelöltajánlás új rendszere: megszűnt a kopogtatócédula, helyét az aláírásgyűjtő ívek vették át. Ez több oldalról is örvendetes: nincs több seftelés a cetlikkel, kevesebb (750 helyett 500) ajánlás is elegendő a jelöltállításhoz választókerületenként és lehetőség van több párt részére is támogató aláírást adni. Miért fontos ez?

Mert csak így lehet megtörni a (szerintem rendkívül káros) kétosztatú, a "legkisebb rossz" elvén alapuló politikai rendszert. Ahogy olvashatjuk a hírekben, a nagy pártok 1-2 nap alatt össze is gyűjtötték az összes szavazókerületben a szükséges számú aláírást, de ez talán nem is túl meglepő: ezek a szervezetek bőséges anyagi forrásokkal és infrastruktúrával rendelkeznek. A 4K!-hoz hasonló kisebb pártok már nehezebb helyzetben vannak, hiába veszik például egyedüliként igazán komolyan a programalkotást.

Nekik ugyanis nincsenek Kubatov-listáik, sőt legtöbbször fizetett aktivistáik sem, önkéntesekkel dolgoznak. A legtöbben talán nem is ismerik őket, ezért nem jön össze olyan gyorsan az 500 aláírás. Pedig ha valakinek, nekik szükségük van a támogatásra, ugyanis csak az új és "tiszta" pártok képesek leváltani azt a negyedévszázados rendszert, amiben a legtöbben nem tudnak pártot választani, de szeretnének kormányváltást, mert a többség szerint határozottan rossz irányba mennek a dolgok az országban. Most akkor is megadhatjuk az esélyt nekik, ha egyébként nem merünk csak az Összefogásra szavazni Orbán ellen, vagy szeretnénk fideszesként egy tisztességes baloldali pártot látni az MSZP helyett.

A társadalom apolitikus apátiáját a magyar sajtó kétféleképp éli meg: vagy totálisan benyalnak XY pártnak (Magyar Nemzet vs. Népszabadság), vagy csak folyamatosan siránkoznak, hogy nincs kire szavazni (pl: 444, Cink), és élből fikázzák a régiek mellett az újakat is. Egyik hozzáállással sem jut előbbre az ország. Állampolgári felelőssége mindannyiunknak, hogy ezen változtassunk. Jelöltállítás idején tényleg nem kifogás az alternatíva nélküliség!

Éppen ezért arra szeretném kérni a blog olvasóit, hogy támogassák a számukra akár csak egy picit is szimpatikus párt indulását a választásokon! Mivel több jelöltnek is alá lehet írni, most lelkiismeret-furdalás nélkül adhatunk esélyt az újaknak, hogy a kampány során bizonyíthassák rátermettségüket a politika nevű társasjátékban. Ennél többet már csak a szavazófülkékben lehet tenni a demokráciáért.

A 2014-es választási kampány nem a programokról fog szólni. Pedig akár szólhatna arról is. Mondjuk akkor kis hazánk nagy pártjai igencsak gondban lennének. Éppen ezért vettem a bátorságot, és ha ugyan nem is olvastam végig, de belelapoztam az eddig napvilágot látott választási programokba. Amennyire lehetséges megpróbálom nem a tartalmi mondanivalója felől megítélni őket (tehát nem a javaslatok "helyességére" helyezni a hangsúlyt), inkább következtetéseket szeretnék levonni arra vonatkozóan, hogy mennyire koherens, komolyan vett és átgondolt az egyes pártok választási "ajánlata".

Fidesz-KDNP

Kezdjük a kormánypárttal, ígérem gyors lesz. Ugyanis nincs program. Hogy lesz-e, nem tudom, bár ha belegondolunk a 2010-es választási "program" is sokkal inkább volt bullshithalmaz, mint konkrét intézkedéseket felsoroló dokumentum. Ennek megfelelően nem is erre fókuszált a Fidesz "kampánya". Miért is lett volna így? A 2006-os őszi események után egyértelmű volt, hogy Orbán ölébe hullik a hatalom, ennek esélyét pedig csak növelte a három és fél évig tartó szoci szerencsétlenkedés. A valóság igazolta őket: semmit sem kellett tenniük egy kis szájkaratén kívül a kétharmadért. Most valószínűleg ugyanezen okokból reménykednek, hogy a javukra átírt új választási rendszerben ugyanennyi elég lesz a kormányon maradáshoz (esetleg a kétharmad megtartásához).

Az ellenzéket vizsgálva már érdekesebb dolgokba botlunk.

Akik még nem mutattak be programot

A Jobbikot és az LMP-t egyelőre át is ugorhatjuk, mert így kevesebb mint 2 hónappal a választások előtt nincs elérhető idei választási programja egyik pártnak sem. Valószínűsíthetően lesz (vagy ha már van, és csak én nem találtam, légyszi a kommentekben jelezzétek!), és valószínűleg a két párt munkásságát ismerve nagy meglepetésekre nem kell számítani.

MSZP

Az MSZP programját megnyitva egy kb. ötvenoldalas PDF dokumentumot kapunk. A legnagyobb ellenzéki párt "ajánlata Magyarországnak" 50%-ban a Fidesz fikázása ("Az Orbán-kormány rosszul teljesít"), a másik fele megpróbál intézkedési javaslatoknak tűnni. Ezeknek is a jelentős részét az orbáni intézkedések tagadása/visszafordítása teszi ki, kevés az önálló (értsd: Fidesz nélkül is értelmezhető) programpont, sok a bullshit, kevés a konkrétum, még kevesebb a hosszútávú stratégiai szemlélet.

Küllemét tekintve sok az egybefüggő szöveg, kellemetlen a szemnek, a legkevésbé sem "színesszagos" (ennél már csak az lenne autentikusabb, ha egy Erika írógéppel írták volna a szöveget), hanyagul megszerkesztett. Ha az volt a cél, hogy az arra kíváncsi választópolgárt pár oldal után elrettentse a "mű", akkor sikernek is nevezhető a programalkotás. Mondjuk a miniszterelnöki székre pályázó Mesterházy-csapattól azért talán ennél egy picit többet várna el az ember. Persze tudom, az MSZP sem a programjával akar kampányolni, de mégis.

Demokratikus Koalíció

A DK programja első ránézésre tetszetősebb, mint a nagy testvér MSZP-é, de csak első ránézésre. Ide jutott szín a fedlapra, a szöveg egy fél fokkal jobban megszerkesztett. Körülbelül mint egy főiskolai jegyzet. Ennek megfelelően a kedves magyar állampolgár itt is rögtön az elején feladja a programmal való ismerkedést. Ha a tartalmát nézzük sem fog meglepetés érni: van itt is bőven "orbánozás", a javaslatok pedig nosztalgikus hangulatba hoznak (értsd: a Gyurcsány-kormány intézkedései köszönnek vissza több helyütt).

Liberálisok

A Fodor-féle liberális pártról nem érdemes sokat mondani, nincs valódi súlyuk (mi sem mutatja jobban, hogy létüket egy fóti időközi 13%-os eredménnyel próbálják igazolni rögtön a párt főoldalán). Kifejezetten választási programjuk nincs is, egy pártprogramra és egy azt összefoglaló 20 pontos kiskátéra leltem az oldalukon, melyben az általuk képviselt "együttérző liberalizmust" magyarázzák, hol szövegesen hol "programpontokba" szedve. A szöveg próbálja egyszerre elismerni és meghaladni az SZDSZ történelmi hibáit/bűneit, miközben mentegeti azt.

Konkrétumokat nem igazán tartalmaz a program, sokkal inkább általánosságokat (pl.: be kell indítani a hitelezést, csökkenteni kell az államadósságot stb.), de a stratégiai szemlélet innen is teljesen hiányzik. Előnyére szóljon a dokumentumnak, hogy legalább fordítottak némi figyelmet a szerkesztésre és a küllemre (többet mint az MSZP vagy a DK).

Együtt-PM

Az Együtt-PM választási brossúrája pontosan úgy néz ki, mintha egy multinacionális cégé lenne. Sok szín, sok kép, ábrák, szépen megszerkesztett szöveg, látszik, hogy a küllemére külön figyeltek Bajnaiék (a programfejezetek alatt még "tagek" is vannak!). Tartalmát tekintve már nem ilyen rózsás a helyzet.

Ugyan a program elején említik, hogy háttérszámítások állnak az elképzelések mögött (a booklet végén van is egy táblázat, ez is mintha egy multi reklámanyagából lenne, és kb. senki sem fogja magát mélyen beleásni szerintem), de sok konkrétumot ez a programfüzet sem kínál. Leírja a célokat, hogy mit akarnak "megváltoztatni"/"helyreállítani"/"átalakítani" (és akkor még folytathatnánk a sort hasonló hívószavakkal), de konkrét intézkedésekből nagyon kevés van.

Pozitívum, hogy valamennyire előre próbál gondolkodni a program (egyes fejezetek 2020-ra elérendő célokat is megfogalmaznak), negatívum, hogy itt is az "orbánozásban" merül ki a korszakváltás, az előtte lévő szoci ámokfutásról én nem sok kritikát találtam a füzetben (egyedül a felelőtlen költekezést rója fel az MSZP-SZDSZ kormányoknak).

Ennyit az Összefogásról. Rajtuk kívül a 4K! is készített választási programot, és ki lehet jelenteni: ez a párt vette a legkomolyabban a feladatot. És ezt nem csak azért mondom, politikai otthonomnak tekintem a pártot.

4K! - Negyedik Köztársaság Párt

A program az Új társadalmi szerződés címet viseli (vicces módon a mottója a következő: "A 4K!-nak nincs más programja, csak a fű legalizálása" - Ismeretlen kommentelő), és rögtön két változata is létezik: egy online elérhető és egy letölthető PDF. Utóbbi kevésbé látványos, pontszerűen tartalmazza a 416 (!) konkrét intézkedési javaslatot, és miérteket, így én az előbbit ajánlanám (itt kinyithatóak és becsukhatóak a főbb pontok).

A program felépítése logikus: 12 fő fejezete lefed szinte minden államigazgatási területet (olyanokat is mint mondjuk a biztonságpolitika), ezeken belül pedig a főbb programpontok találhatóak. A többi párt kb. eddig jutott el, de itt a főbb pontok mindegyike tovább van bontva konkrét intézkedési tervekre, melyekhez sokszor magyarázatok is tartoznak, majd az intézkedések után megmagyarázásra kerül az is, hogy miért van azokra szükség. A nyelvezet könnyen érthető, mégis igényes.

A tartalom koherens módon követi a modern újbaloldali gondolatvilágot (olyannyira, hogy különböző fejezetek pontjai olykor hivatkoznak is egymásra), összhangban van a párt alapprogramjával, és ami a legfontosabb: a rövid távú intézkedések mögött is stratégiai szemlélet húzódik meg, így az alapprogram, a főbb programpontok és intézkedési javaslatok követhető logikai ívet adnak.

Rendszerkritikus pártként a múltra való hivatkozás nem csak az "orábnozásban" merül ki, hanem értékeli az elmúlt közel 25 évet. A program olvasását erősen ajánlom, egyáltalán nem nehéz olvasmány, itt éreztem egyedül azt, hogy ez a program nekem szól.

Nem a program számít

Sajnos tökéletesen jellemzi a jelenlegi magyar közélet siralmas helyzetét, hogy a média szinte egyáltalán nem foglalkozik a választási programokkal, sokkal inkább az olyan piti ügyeken rágódnak, mint Simon Gábor rejtegetett pénze (például a 4K!-s programbemutatón konkrétan alig volt újságíró, beszámolók szinte nem is születtek egy-két kivételtől eltekintve). Ez persze a rendszerpártoknak fekszik: amíg nem kell megtölteni tartalommal az üres frázisokat, hanem a polgárháborús retorika mentén lehet érzelmi politizálást folytatni, addig ők kényelmes helyzetben vannak. Ebből is kiviláglik, hogy mennyire tekintenek komolyan ezek a pártok a saját választóikra. De ez nem csak a politikai elit hibája: a mainstream újságírás a programokról szóló híradások helyett a politikai harcok érzelmi vonulatát igyekszik meglovagolni, és ez nagy baj.

Múltkoriban a Paksi szélkakas c. posztomban már írtam arról, hogy mennyire szánalmas a politikai elit véleményváltozása az oroszokhoz való viszonyhoz. Mostanság kezdem azt kívánni, hogy bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma az üggyel.

De nem ez. Hanem az, hogy hogyan is akarjuk elkötelezni magunkat Oroszország felé az elkövetkezendő néhány évtizedre. Csak hogy néhány példát említsek: az oroszok kvázi szabad kezet kapnak a magyarországi áramárak megszabásánál (rezsiharc, mi?), 20 év után visszahordhatják az atomhulladékot (ha meg nem, gondolom szép árat fognak érte kérni Putyin esetleges utódai), illetve egyelőre nem tudni, mennyibe is fog kerülni ez az üzlet (államadósság elleni harc, mi?).

Hogy ez mit jelent? EU tagállamként az oroszoktól fogunk függeni energiaügyben, de úgy, hogy az az unokáink életére is hatással lesz. A helyzet pikantériája, hogy mindezt az elvileg nemzeti jobboldali kánon úgy akarja eladni, hogy épp most vívjuk ki a függetlenségünket. Hát a nagy lószart, azt! (Aki szánalmas magyarázkodást/"érvelést" akar hallani, az tekintse meg a lenti videót.)

A "paksi paktum" olyan disznóság, ami talán csak a rendszerváltás utáni spontán privatizációhoz lehetne hasonlítani. Akkor az állami vagyont adtuk el különböző (főleg nyugati) érdekeltségeknek, vertük szét a hazai gazdaságot, pecsételtük meg a hazai vállalkozások fejlődésének lehetőségeit, és még sorolhatnám. Most teljesen hasonló történik: konkrétan eladjuk magunkat a ruszkiknak pár évtizedre. További közös vonás, hogy az aktuális politikai-gazdasági elit jól keresett/keres az üzleten. Mi, ha nem ez (a jobboldal által oly szívesen használt szólamokkal élve) a hazaárulás?

Na de a Fidesz nincs ezzel egyedül a jobboldalon: a Jobbik még egyértelműbben áll ki az oroszokkal kötendő paktum mellett. Ezt jelenti a mélymagyar nemzeti radikalizmus? Hánynom kell tőletek! (Apropó, vajon fognak érdemben válaszolni a 4K! ezzel kapcsolatos kérdésére?)

Az Összefogásról nem is kívánok írni, annyira szánalmas, amit az ügyben tesznek. Legyen elég a lenti Együtt-PM tag által kirakott kép, tökéletesen árulkodó. Felhívnám a figyelmet, hogy Ukrajnában hogyan reagáltak az erőszakos orosz nyomulásra.

Úgy látszik, Hofi rendszerváltás utáni igazsága áll a jelenlegi politikai garnitúrára is: "nem találja a helyét, ha nem szaros a szája".

A legszomorúbb azonban nem ez, ugyanis nem meglepetés, hogy ilyen hulladék elitünk van. Sokkal inkább, hogy a kérdésben nem a valós tartalom, hanem a politikai pártpreferencia dönt a felelős választópolgárok fejében. A felelősség szóra szeretném felhívni a figyelmet: tényleg megéri vakon követni a szektafőnököt és bedőlni a tökéletesen üres szólamoknak, akkor is, ha éppen most árulja el a hazát? Kedves fideszes és jobbikos kommentelők, elsősorban a ti válaszotokra lennék kíváncsi!

A múlt hét Nagy Ellenzéki Összeborulásán kívül a másik legtöbbet tárgyalt közéleti téma Orbán Viktor moszkvai útján aláírt "Paks II." szerződés volt. Ennek rendje és módja szerint egymásnak is esett a két nagy politikai oldal.

Részemről nem kísérlem meg a téma boncolgatását, mert rendkívül sokrétű dologról van szó. Egy ország hosszú távú energiapolitikáját nem lehet egy hét alatt megérteni, ahogy Magyarország 21. századi nagyhatalmakhoz (értsd: EU/Németország vs. Oroszország) való viszonya sem éppen egy könnyed, a napi politika szintjén könnyen megemészthető téma. Ezek nagyon fontos stratégiai kérdések, éppen ezért rendkívül szomorú, hogy sem a kormány sem az "összefogós" ellenzék nem képes a kérdést sem nyíltan, sem következetesen kezelni.

Mi volt a véleménye 2008-ban a Fidesznek és az akkori MSZP kormánynak (benne Gyurcsánnyal, Bajnaival, Mesterházyval és Fodorral) az oroszokhoz való közeledésről, a kapcsolódó energiapolitikai lépésekről (akkor a vita a Nabucco vs. Déli Áramlat körül zajlott, nem kizárt, hogy az Orbán által most aláírt szerződés érinti az utóbbit is) és ennek a nem nyilvános kezeléséről?

Fidesz:

Magyarországon éppen puccs van, a magyar kormány puccsot hajt végre a parlament és saját népe ellen – mondta Orbán Viktor a szlovákiai Losoncon tegnap egy konferencián. A Fidesz elnöke úgy fogalmazott, hogy „történik valami Magyarországon, ami mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen”. Orbán Viktor azt bírálta kijelentésével, hogy a kormány egyelőre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal „a XXI. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó” energiakérdésben. A politikus leszögezte: „Van még teendő az előző rendszerből itt maradt romok, kártékony, rossz politikai reflexek és mentalítások eltakarításában”, nemcsak Szlovákiában, de Magyarországon is.
A Fidesz továbbra is kifogásolja, hogy a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz– magyar szerződést az aláírás előtt nem ismerhette meg a magyar közvélemény, ugyanakkor támogatja, hogy ötpárti nyilatkozat legyen az európai Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről.

MSZP:

Példátlan nyitottság. Kovács Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője úgy látja, sehol a világon, így Európában sem szokás ilyen tárgyalásokról az aláírás előtt információkat kiadni, mivel az idő előtti kiszivárgás rontotta volna a magyar kormány tárgyalási pozícióját.

(Az idézetek forrása: mno.hu)

Ezzel szemben most a két oldal szinte teljesen ugyanezt mondja (az orosz viszony vonatkozásában mindenképp), csak a szerepek cserélődtek. Miért rettenetesen szomorú ez?

Mert tökéletes lenyomata annak, hogy a bársonyszékekért versenyző két blokk mennyire nem gondolkodik hosszú távon, mennyire nincsenek a cselekedeteikben és kommunikációjukban nyomai a stratégiai szemléletnek és a társadalmi víziónak.

Ad-hoc módon és a nyilvánosság teljes kizárásával kezelnek egy ilyen jelentőségű kérdést (értem ezt a 2008-as és a mostani hírekre is), ez pedig a legnagyobb fokú felelőtlenség. Ha egy ilyen súlyú témát így kezel a két szembenálló párt, akkor gondoljunk bele, hogy a többi, hétköznapi életet jobban érintő témában mennyire viselkednek felelősségteljesen...

Nem azt mondom, hogy ilyen kérdésekről nem lehet vitatkozni. Lehet, sőt kell is, de akkor tegyük akkor azt konzisztensen. Pozitív példaként ott van mind LMP, mind a 4K!. Előbbi deklaráltan atomellenes (zöldpártként meglepő lenne, ha nem így lenne), utóbbi pedig a hosszú távra szánt alapprogramjában foglal állást a megújuló és hatékony energiaforrások, és az energiafüggőség megszüntetése mellett. (Ha bárkit is érdekel: velük tudok egyébként a kérdésben egyetérteni.)

(Még mielőtt a jobbikos kommentelők idetalálnának: az ő kedvenc pártjuk kussban van a témáról, egyetlen egy noname parlamenti képviselőjük nyilatkozta a HírTV-ben, hogy támogatják a kérdésben a Fideszt. Mondjuk ez nem meglepő, voltak anno olyan pletykák, hogy orosz pénzek is utat találnak a párthoz, ennek megfelelően mindig örülnek, ha Putyin keblére öleli az országunkat.)

Mindenesetre a lehető legrosszabbkor jött elő a téma, mert két és fél hónappal a választások előtt szinte biztosra lehet venni, hogy ebből bizony kapmánytéma lesz (illetve az marad áprilisig). Ennek megfelelően fogja a nagypolitika felelőtlenül kezelni ezt az egyébként fontos kérdést.

Alig három hónap van a választásokig, a múlt héten pedig "végre" felállt a magát Fidesszel szemben meghatározó politikai blokk is, benne Mesterházyval, Bajnaival és mindenki kedvenc Gyurcsány Ferencével. Ebben a posztomban nem kívánok már azzal foglalkozni, hogy ki honnan jött, erről már volt bőven szó (és ha szükséges, akkor lesz is). Annál fontosabb és érdekesebb foglalkozni a jövővel és a következményekkel.

Egyvalami már most biztos: a 2014-es országgyűlési választás mindkét nagy blokk kommunikációjában a Nagy Gonosz Elleni Küzdelemként lesz (sőt már jó ideje van) aposztrofálva. A Fidesz "meg akarja védeni a közös eredményeket", a Nagy Összefogás meg "vissza akarja állítani a demokráciát, hogy megállítsák Orbán diktatúráját". Természetesen a vereség mindkét olvasatban nemzethalált jelent. Nincs ebben semmi újdonság, a választások itthon minden évben erről a merev szembenállásról, az egymással szembeni definiálásról szólnak.

Szinte hihetetlen, de a Fidesz olvasata egy fokkal közelebb áll a valósághoz: ők tényleg meg akarják védeni, azt amit ők "eredménynek" hívnak (én meg inkább hatalomnak nevezném). Ezzel szemben a mainstream ellenség érvelése egyszerűen hülyeség.

Ugyanis bármennyire is szeretne rettegni a balliberális értelmiség, akármennyire is szeretnének minden bokorban fasisztát látni, Magyarországon rohadtul nincs diktatúra, pláne nem a fasiszta fajtából. Hogy miért mondják mégis ezt? Mert épkézláb üzenetük nincs, csakis hasonló módon háborús szembeállító retortika mentén képesek bármiféle gondolatot is megfogalmazni, éppen úgy mint Orbán. A Fidesz ettől a retorikától lesz "nemzeti", a ballib oldal meg ettől lesz "demokrata" meg "antifasiszta".

A "gond" ott van, hogy Magyarországon nehézkesen beszélhetünk diktatúráról. Ami itt van, az sokkal inkább az elmúlt 25 év tökéletes betetőződése. Csak hogy néhány példát említsünk: az MSZP-blokk számára sem teljesen ismeretlen (és akkor finoman fogalmaztam) korrupciós módszerek és az oligarchák hatalma most már a rendszer részét képezik, a szegényekkel és a társadalom perifériájára szorult cigánysággal senki sem foglalkozik érdemben, a közmédia az uralkodó párt szócsöve lett, az elviekben független intézmények élére pártközeli emberek kerülnek, a törvények és egyéb jogszabályok ad-hoc módon születnek. Minden tünetre lehetne példát találni az MSZP-kormányok idejéből is, de mindezt a Fidesz egyszerűen tökélyre fejlesztette.

Ez azonban önmagában még nem jelent diktatúrát: egyszerűen nehezen tudom elképzelni, hogy EU tagállamként, itt Európában valaki diktatúrát építsen ki (pláne nem totális fajtát), Brüsszel kezében elég erős jogi és gazdasági szankciók vannak ahhoz, hogy szükség esetén beavatkozzon. Hálistennek.

A félreértések elkerülése végett: az Orbán-rendszer közelről sem nevezhető tisztán demokratikusnak, sokkal inkább valami torz szüleménye a Horthy-rendszer autokratizmusának, a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusának és a kétpártrendszerű kapitalista demokráciának. A dolog szájíze ettől még nem lesz kellemesebb, sőt.

Egy diktatúra esetén egy dolog teljesen egyértelmű lenne: nincsen kiút és esély a (radikális) változásra a rendszer keretein belül, viszont egy rendszeren kívüli (és épp ezért legitim) körülmény elhozhatja a fordulatot. Éppen ezért egy diktatórikus rendszer hosszú távon nem tud fennmaradni, legalábbis nem egy európai civilizációs környezetben. Szerencsénkre ez a veszély tényleg nem fenyeget.

Ami felé haladunk, az a kétpártrendszer. Nem csak én mondom ezt, hanem a nálam sokkal nagyobb politológiai tudással rendelkező Török Gábor is (videó itt és itt): a két nagy politikai blokknak van igazán esélye a parlamentbe kerülésre, ez a választás az ő párharcukról fog szólni, a "zsugorodó" Jobbik csupán másodhegedűs lehet ebben a játszmában.

Egyszer már írtam arról, hogy miért tartom rettenetesen veszélyesnek a kétpártrendszer hazai kialakulását, és miért vagyok a pluralizmus híve, azonban fontosnak tartom a témát aktualizálni.

A politikai váltógazdaság egyenlő a posvánnyal: két, egymást csak a másikkal szemben meghatározni képes pártblokk tovább mélyíti az ország negyed évszázada tartó agóniáját, kizárva bármiféle jelentősebb fordulat lehetőségét. Ez esetben esély sincs arra, hogy bárki valódi társadalmi programmal álljon elő, hogy hosszútávú víziója legyen Magyarországról, tovább folytatódik a politikai rövidlátás, a spontán törvényalkotás, az oligarchák hatalma, a korrupció. A szar teljesítmény esetén pedig lehet kézenfekvő módon "kisebbik rosszat" választani, aztán ha azt is "megunjuk", akkor lehet visszahozni az előző garnitúrát. Vegyük észre, hogy ez egy ördögi kör: a két egymással szemben álló oldal egymás hibái által legitimálja saját hatalmát.

Ebben a rendszerben az igazi tragédia, hogy középtávon szinte esélytelen a változás. Míg a diktatúra esetén annak egyértelműen elnyomó jellege miatt a kívülről jövő "hatás" legitimálható, addig itt erről szó sincs. Mivel vannak választások, és jogilag sincs akadálya a kormányváltásnak, mindenféle rendszeren kívüli próbálkozás illegitim és diszkreditált, mert a hatalomban lévők hivatkozhatnak a népre mint hatalmuk forrására, ezért a változás esélye rendkívül csekély, szinte esélytelen. Közben pedig szép lassan ránk rohad az ország.

Ebben a rendszerben a kisebb és újabb politikai erők helyzete extrém mód nehéz. A kialakuló politikai blokkok kezében összpontosuló gazdasági erő (értem ezalatt a pártok vagyonát, médiabirodalmait stb.) ellehetetleníti, hogy a rendszerkritikus pártok hallható módon szólaljanak meg, mert azok pénzügyi helyzete, infrastruktúrája és "networkje" fel sem veheti a versenyt a rendszerpártokéval. Változásra pedig szükség lenne, az elmúlt 25 év bebizonyította, hogy Magyarország egyáltalán nem jár jó úton.

Éppen ezért félő, hogy a Fidesz-MSZP váltógazdaság csak fokozza a térségtől való lemaradásunkat és elszigetelődésünket. Ez pedig egyenes út a pokolba.

Nem is tudom, hol kezdjem. Azzal, hogy na ugye? Hogy összenő, ami összetartozik? Hogy újra 2009-ben vagyunk?

Na igen. Én tényleg azt hittem, hogy a hétfői napnál hevesebb érzelmi reakciót jó ideig nem fog tudni kiváltani belőlem közéleti hír. Pedig a mai Nagy Ellenzéki Összeborulás mondhatni nem ért túlzottan nagy meglepetésként. Mégis teljesen lesokkolt.

Az, hogy a történet főszereplői honnan jöttek, csak a tudatosítás kedvéért megemlítendő:

AZ MSZP-BŐL

Tiszta 2009!

Persze, sokáig ment a huzavona, hogy akkor most külön pártban indul ez a három jól nevelt úriember, meg majd korszakot váltunk, szembenézünk a múlt hibáival és a többi baromság (amit pár szerencsétlen balfaszon - pl. Milla, PM, Szoli - kívül igazából senki sem szopott be). Végül is mint látjuk igazából teljesen fölösleges volt izgulni, ahogy az sem változtat igazán a lényegen, hogy akkor ez már egy régóta előre megírt forgatókönyv fináléja-e, vagy egyszerűen csak így alakult.

Azt viszont le merném fogadni, hogy a közös lista befutóinak kb. 90%-a olyan arcokkal lesz tele, akik 2002 és 2010 között kivették a saját részüket az államkasszából a szocialista-szabaddemokrata kormányzásból, főleg ha olyanoknak is helyt kell majd szorítani, mint Fodor Gábor (külön vicces, hogy az MSZP érezvén fölényét az Együtt kontójára vonna be új arcokat a szövetségbe). A maradékon meg osztozkodhatnak az "újak", akik az elmúlt szűk másfél évben bebizonyították, hogy bizony bármikor hajlandóak az ég felé köpni, majd aláállni.

Hogy vajon mi történhetett az Összefogás háza táján, hogy gyakorlatilag három nap alatt megegyeztek abban, amiről előtte egy éven keresztül vitatkoztak? A válasz egyszerű: forró lett a talaj. Bajnai stábjában ránéztek a közvélemény-kutatási adatokra, és rájöttek, hogy bizony az E14 jó eséllyel alulról súrolgatná egy választáson az 5%-ot. Így hát meghozták néhány parlamenti helyért a vezéráldozatot: Bajnai belemegy a közös listába, lemond a miniszterelnöki "ambícióiról" (azért az idézőjel, mert ahhoz kéne azért némi esély is a választási győzelemre). Ez a Mesterházyval szembeni vereség nyílt elismerése, és azért, hogy az MSZP szövetségen belüli egyértelmű fölényét valamelyest ellensúlyozni próbálja, meghívta Fletóékat is a buliba. Utóbbi persze (lévén az egyetlen igazi politikusalkat az egész bohóctársulatban) erre várt, mióta Bajnai 2012-ben felállt a Milla a színpadára, és ahogy láthatjuk, bejöttek a számításai, hanyatt-homlok rohan is haza. Ne legyenek kétségeink: egészen biztosan meg fog születni a megállapodás a Demokratikus Koalícióval is.

Persze, sokan majd biztos azt fogják mondani, hogy teljesen fölösleges volt ez az egész sátántangó, ugyanott tartunk, mint négy évvel ezelőtt. Egy szempontból rá kell, hogy cáfoljak erre: az egész nevetséges szappanopera igazi eredménye, hogy sikerült szinte mindenféle rendszerkritikus próbálkozást bedarálni az ellenzéki térfélen. Ennek pedig az MSZP örülhet igazán, hiszen így nála maradt az ellenzéken belüli vezető szerep, sőt nem fogják holmi új arcok a Maszopot lépten-nyomon kritizálni meg felelősségre vonni egy szövetségen belül.

Arról, hogy milyen katasztrofális következményekkel járna egy esetleges Mesterházy-kormány, már volt szó ezen blog hasábjain úgy fél évvel ezelőtt, hadd schmitteljem ide:

Mégis, miért gondolom, hogy egy esetleges MSZP-E14 győzelem még végzetesebb lehet az ország számára?

Az egyik érv, hogy ez mindenképp konzerválná, de minimum igazolná a kétpártrendszer létjogosultságát. Hivatalossá válna, hogy a Fidesz egyedüli ellenfele MSZP, az MSZP-é pedig a Fidesz. És nem, Bajnaiék nem képviselnek külön oldalt, az egyes mérések szerint 4%/7%-ra zsugorodott párt előbb vagy utóbb úgyis betagozódik valamilyen formában az MSZP-tömbbe. Ha ez történne, akkor gyakorlatilag csak tovább folytatódna a rendszer agóniája, a megújulás lehetősége a rendszer keretein belül teljesen elképzelhetetlenné válna.

A másik érv, hogy az MSZP egyáltalán nem érdemli meg, hogy újra övé legyen a kormányrúd. Nem érdemli meg a múltban elkövetett hibái miatt. Ne feledjük, nekik köszönhetjük, hogy Orbán kétharmados hatalomhoz jutott (nem a Fidesz érdeme, ő csupán a "másik oldal" szerepét játszotta, gyakorlatilag program nélkül nyerték a választást)! De talán ennél is súlyosabb hiba, hogy egy rettenetesen rossz kormányzás ellenére nem tudták érdemben növelni a szavazóbázisukat. Ez annak a jele, hogy képtelenek a megújulásra, nem hogy tudnak új szavazókat becsatornázni, még a régen elveszítetteket sem sikerül visszacsábítaniuk. Hiába a pártvagyon, hiába a médiabirodalom, hiába a kiépített országos hálózat, hiába szabadultak meg Gyurcsánytól, gyakorlatilag semmire nem voltak képesek az eltelt szűk három és fél évben. Ezért nem jár bársonyszék!

Mindennek fényében el lehet képzelni egy esetleges "szárszóista" kormány felállását. Jó eséllyel nem megoldanák, hanem tovább mélyítenék az ország válságát minden szempontból (pontosan úgy, ahogy azt a Fidesz is tette nem kiérdemelt győzelmével).

Egyvalamit viszont könnyen elfelejt mindenki: egy három párt által létrehozott közös lista esetén az alábbi szabályok érvényesülnek a 2011. évi CCIII. tv értelmében:

A közös pártlista nem szerezhet mandátumot, ha a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát, kettőnél több párt által állított közös pártlista esetében legalább tizenöt százalékát nem érte el.

Tehát a jelenleg (a teljes népességen belül mért támogatottság összeadásából számolva) kb. 20-22% támogatottságot felmutató Összefogás kevesebb mint 10%-nyi távolságra van a veszélyzónától magasabbra tette saját magának a lécet, úgy, hogy két olyan pártot vont be az MSZP a szövetségbe, amelyek önmagukban kevesebbet hoznak, mint amennyivel megnehezítik a saját dolgukat (értsd: +5% kell a küszöbhöz). Ismétlésként:

Sejtésem szerint látják ezt a Fidesznél is, nem véletlen lobogtatta meg Pintér úr az ilyen esetekre félretett őszödi dossziét, mondván, hogy akkor itt az ideje a kiteregetésnek. Röviden tehát: az MSZP (és csatlósai) minden eddiginél közelebb vannak a parlamentből való kieséshez a történelmi vereséghez, legalábbis matematikai értelemben.

Még mielőtt megijednénk, hogy úristen, most akkor lehet, hogy eljön az ellenzék nélküli totális diktatúra, gondoljuk végig, hogy mi mindent veszítenénk, ha esetleg Mesterházyék (tehát az Összefogásék) történelmi vereséget szenvednének az áprilisi választásokon: egy teljesen impotens, használhatatlan, fölösleges ellenzéket, már ami az Országgyűlés padsorait illeti. Hosszú percekig tartó gondolkodás után sem jut eszembe egyetlenegy olyan akció vagy társadalmi ügy sem az elmúlt négy évből, amibe az MSZP beleállt volna tökös módon, ahogy az elvárható lenne a legnagyobb ellenzéki párttól (ennek értelmében semmiféle ellenzéki eredményt nem tudnak felmutatni). Ellenben emlékezzünk csak az áfabotrány körüli maszatolásra.

Mit nyerhetne az ország ezzel szemben? Egyrészt az egykori állampárt sokadik mutációja oda kerülne ahova való: a történelem szemétdombjára. Másrészt magamat idézve:

... egy újdonsült Fidesz-győzelem kikényszeríthetne egy nagyon komoly tisztulási folyamatot az ellenzéki térfélen. Az MSZP-blokk nemhogy érdemtelenné, hanem bizonyítottan alkalmatlanná válna arra, hogy a váltópárt szerepét töltse be. Ez pedig új energiákat szabadíthatna fel a baloldalon, teret kaphatnának új szereplők is, megadva az esélyt, hogy megszakadjon az a ciklus, ami a rendszerváltás óta mérgezi az országot, hogy enyhüljön a megosztottság.

Amíg az MSZP politikai és gazdasági networkje túszul ejti a nem fideszes szavazóbázis jó részét (és elrettenti a bizonytalanokat), addig esélytelen, hogy itt valódi változások legyenek. Ne legyenek kétségeink: ha Mesterházy helyet cserélhetne a Orbánnal, és ugyanolyan eszközök állnának rendelkezésre, semmivel sem lenne jobb a világ (pláne, ha ebben Gyurcsány és Fodor lenne a segítségére), csupán népnemzeti futóbolondok helyett "szakértők" hazudnának a pofánkba nap mint nap. Nem véletlen, hogy hallani sem akartak már egy éve sem az eredetileg 4K! által felvetett válságkormány-javaslatról. Az újabban hasonló ötlettel házaló Bokros tudomása szerint sem akarja az MSZP túlzottan megváltoztatni a Fidesz által felhúzott rendszert. Legalábbis az alábbi interjúrészlet erre enged következtetni.

Alkotmánybíróság, GVH, Médiatanács, MNB – ezeknél az intézményeknél mind pártkatonákat neveztek ki 8-12 évre. Ugyanakkor ezeket a vezetőket nem lehet megzsarolni. Már olyat is hallottam ellenzéki körökből, hogy “utána nekünk fognak fütyülni, ha mi osztjuk a pénzt”.

Az, hogy az idei választás nem a Fidesz megbuktatásáról fog szólni, az egyre nyilvánvalóbb és közhelyesebb. Az igazi kérdés, hogy hogyan fognak az ellenzéki erőviszonyok utána alakulni, és ez szerintem egyáltalán nem baj jelen helyzetet tekintve.

Ahhoz ugyanis, hogy Magyarország esélyt kapjon a valódi korszakváltásra előbb ellenzéket kell váltani, nem kormányt.

Az, hogy ez kinek fog sikerülni, a jövő zenéje.

Sajnos az LMP-ben egyre kevésbé tudok bízni ilyen szempontból. Az ökopárt továbbra is elhúzódó válságát éli meg, a belső hatalmi harcokban győztesnek látszó "baranyai lobbi" semmivel sem tűnik jobbnak és tisztességesebbnek, mint az elmúlt negyed évszázad politikai figurái.

Ezért (is) tehát legjobb esélye véleményem szerint (hosszú távon legalábbis mindenképp) a jelenlegi felhozatalból a számomra igen kedves 4K!-nak van: nagyon következetes módon tudott kimaradni ebből az egész nevetséges szappanoperából, dolgozik a programján, és ne felejtsük el, hogy az egyetlen ténylegesen új párt a baloldali politikai palettán (nem csak nevében, hanem személyi összetételét tekintve is), ami szinte nulla anyagi forrásból tudott országos ismertségre szert tenni. Jó helyzetkihasználással nagyot ugorhat a párt népszerűsége (feltételezve, hogy a párt nem fog a babérjain ülni, de miért is tenné?).

Bárhogy is alakul, izgalmas hónapoknak nézünk elébe.

Szerk.: egy súlyos hibára hívták fel a posztban menet közben a figyelmem a százalékos támogatottság és a bejutási küszöb kapcsán, ezt korrigáltam (régi részek áthúzva). A poszt lényegi mondanivalóján ez sem változtat.

Ha azt hitte valaki, hogy az új év január 1-én kezdődött, hatalmasat tévedett. A múlt hét a legtöbbek számára még a pihenés, a bejgli emésztése meg a szilveszteri sokadnaposság kiheverésének jegyében telt. Január 6-án viszont szinte mindenki visszatért a "normális" kerékvágásba. Így van ezzel a magyar közélet is, én meg ahelyett, hogy kiragadnék egy témát, inkább írok az összes fontosról.

Tökéletes indítása volt a napnak/hétnek/évnek a Magyar Krónikáról szóló hír. Teljesen fölösleges ragozni a ragozhatatlant, Kerényi elvtárs olyan vegytiszta nemzeti giccsel leöntött sztálinista propagandát tol az arcunkba (természetesen állami pénzből, a Nagy Vezér részvételével), hogy el is határoztam, muszáj leszek legalább egy havi kiadványt beszerezni ebből a csodából. Unikális kordokumentum.

Szinte fel sem ocsúdtam a magyar mémgyár kapcsolódó alkotásaiból, egyszer csak Lázár pajtás csokornyakkendős képe köszönt rám a 444 címlapján. Történt ugyanis, hogy kedvenc miniviktorunk úri huncutságon vett részt egy halom kivénhedt arisztokratával, valószínűsíthetően állami cég területén (gondolom "zsebpénzből"). Az "amennyijevanannyitisér" további jelentéstartalommal bővült. A képek magukért beszélnek.

Időközben mit csinált az ellenzék? Na nem ám a feldobott magaslabdával foglalkoznak! Á, dehogy! Robbant a hír: mégis beveszik Fletót az összefogós buliba, tehát a szappanopera folytatódik! Lehet örülni a szoci lakossági fórumokon, most aztán elkergetik a Patásördögöt! Ja nem. Ahhoz 20%-nál kicsit több kéne (ha lesz egyáltalán annyi a választásokig). Alig várom a választások utáni magyarázkodást.

Ha azt hitte az ember, hogy nem lehet fokozni a fokozhatatlant, akkor megint csak tévedett. Az esti RTL-híradóban Kósa tolt egy egészen elképesztőt. Megfogalmazta a Magyar Politikus ars poetica-ját:

"Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? (…) Az fog történni, hogy én nem erre a kérdésre válaszolok egyáltalán. De azt nekem szabad. Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok."

Tegnapi hír ugyan, de talán illik szólni róla: áll a bál az LMP-ben a listaállítás körül, Vágó nem lesz képviselő úgy tűnik, Ertsey comingoutol. A "párt" hiába próbál ráfordulni a kampányra, az őskáosz újra és újra felszínre tör. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy lesz-e még egyáltalán egységes LMP a választások napján.

De hogy ne csak a pártokról szóljunk: 444-en Bede Márton írása nyomán nyílt ki csak igazán a zsebemben a bicska. Az értelmiségi világutazó újságíró szemérmetlen prolialázása főcikk volt egy jó darabig a "patinás" Uj-féle újság címlapján. A "cikk" (igazából Facebook-kommentek rendkívül szellemes kommentálása) a győri Audi facebookos oldalát betámadó emberek véleményén köszörüli a nyelvét, pátoszt állítva a Jó Multinak, aki nem csak hogy a munka kegyében részesíti a magyar honpolgárt (helyenként igencsak nevetséges bérekért és munkaterhelés mellett, de mit számít az?), még a magyar sportot is támogatja, sőt még adót is fizet! Hát igen, valahol kibaszott mód szomorú, hogy Magyarországon ma ennek is örülni kell. Kedves Márton, az a baj, hogy te azokon az embereken röhögsz, akiket az a rendszer tett tanulatlan prolivá, amiért te azt se tudod, hogy akkor rajongjál-e érte, amelyik a rendszerváltáskori szabadrablás és spontán privatizáció egyenes következménye, és amelyiknek az igazi haszonélvezői az általad imádott multik. Értelmiségihez méltatlan módon rúgsz a kisemberbe. Gratulálok!

És akkor most álljunk meg egy pillanatra, és elemezzük a fent festett pillanatképet! Igen, ilyen országban élünk. Aztán miután talán rettenetesen elszomorodunk, gondoljuk végig, hogy hogyan lehetne ezen változtatni. Ezzel a gondolattal kívánnék boldog újévet minden kedves olvasómnak!

Ahogy közelednek a választások, úgy irányul egyre nagyobb figyelem a közvélemény-kutatások eredményeire. Minden hónapban lehet olvasni a sajtóban, hogy melyik intézet, éppen "mire méri" az egyes pártokat, melyekhez sokszor nehezen értelmezhető vagy éppen teljesen félrevezető kommentárokat fűznek. Pedig az adatok magukért beszélnek, és ha nem egy-egy hónapot ragadunk ki, hanem trendszerűen vizsgáljuk a pártpreferenciák változását, akkor elég egyértelmű jeleket lehet kiolvasni a számokból.

Mielőtt jönne a lényeg, néhány dolog. Először is köszönetet kell mondanom a törökgáborelemez blognak, ugyanis a neves elemző bárki számára hozzáférhető módon gyűjtögeti hónapról hónapra az adatokat, így szinte kész számok állnak rendelkezésre. Másodszor néhány előzetes tudnivaló:

- Nem az egyes intézetek által mért eredményeket vizsgáltam, hanem azok átlagát (nevesítve: Medián, Ipsos, Tárki, Századvég). A Nézőpont számait teljesen figyelmen kívül hagytam. Csináltam több verziót is, de annál az "intézetnél" valami egészen egzotikus módszertant használhatnak, mert általában köszönőviszonyban sincsenek az ő általuk mért számok a többi intézetével, és az átlaghoz viszonyítva is az a következtetésem, hogy ők valami alternatív univerzumban végzik a kutatásaikat (ugyanitt Matolcsy közgazdasági elképzelései is érvényesek lehetnek). Kész szerencse, hogy van egy ilyen állami pénzen élő intézet is.

- A számok százalékban értendők és a pártok támogatottságát tükrözik az összes megkérdezett körében.

- Egy éves periódust vizsgáltam (2012. december - 2013. november).

- Az adatsor csak a parlamentben képviselővel rendelkező pártok támogatottságát mutatja (tehát: Fidesz MSZP, Jobbik, LMP, E14, DK). Részben lustaságból (az eredeti adathalmazban sincs több), részben pedig a következtetések levonására tökéletesen elegendő ennyi információ.

Lássuk akkor a számokat. Először is érdemes megnézni, hogy hogyan változott az elmúlt egy évben a szavazói kedv a fent említett pártokra vonatkozóan

Ebben igazából semmi meglepő nincs: ahogy közeledünk a választásokhoz, úgy nő egyre inkább a választási kedv (egy év alatt 10%-kal). Az azért valahol szomorú, hogy ez a növekedés szinte csak a parlamenti pártoknál csapódik le (arról nem is beszélve, hogy azon belül is melyik pártnál, de erről picit később). Részemről bízok benne, hogy legalább a 4K! a hátralévő pár hónapban erősíteni tud majd (itt még nem tükröződik a párt marihuána-legalizációért nemrégiben indított kampánya).

De akkor jöjjön a lényeg:

Hogy ebből milyen következtetéseket lehet levonni?

1. A Fidesz teljesen más ligában játszik

A grafikonon szereplő első hónap 2012. decembere, ez egy egyértelmű mélypont volt a kormánypárt támogatottságát illetően, például ekkor zajlottak a diáktüntetések is. Érdekes, hogy a mélypont a Fidesz esetében kb. 19%-ot jelent, amiről a többi párt jelenleg álmodni sem mer.

A mélyponti helyzetből a rezsicsökkentés jelentette a kiutat, a választások előtti évben majdnem hogy folyamatosan nőtt a párt támogatottsága (rövid stagnálás a trafikmutyi idején). Persze ehhez a további eszközök is adottak, például egy a párt által teljesen leuralt közmédia.

A lényegen azonban ez sem változtat: az ellenzék tevékenységének gyakorlatilag semmi hatása nincs a kormánypárt népszerűségére. Az "új" szavazók szinte biztosan kijelenthető, hogy a Fidesznél találták meg a(z átmeneti) politikai otthonukat

2. Az ellenzék labdába sem rúg

Sokszor hangoztatott közhely, hogy az ellenzék nem tud élni a kormány által feldobott magas labdákkal. Ez az ábrát nézve is igaz, az összes párt a 0-15 százalékos sávban tartózkodik (ritkább esetben mozog). Az "összellenzék" (beleértve a Jobbikot is!) támogatottsága stabilan 30% körül volt az elmúlt egy évben (31% volt egy éve, most is kb. annyi, közben volt némi "emberveszteség", amit sikerült visszaszerezni). Ebből két dolog következik: egyrészt az ellenzék gyakorlatilag nem tudott egy év alatt egy deka új szavazót sem megszólítani (nem hogy a Fidesztől elcsábítani), másrészt a meglévő 30%-os tortaszeleten osztozkodnak egymás közt.

Ha csak a "demokratikus" ellenzéket nézzük (tehát mínusz Jobbik), akkor sem sokkal másabb a trend. Egy éve picivel több támogatja volt ezeknek a pártoknak összesen, mint most.

Ha valaki, akkor az ellenzék mondatni nem teljesít jobban a választók körében. Mondjuk elnézve az elmúlt egy év szerencsétlenkedését, ez talán nem is akkora baj. Ha a számokat nézzük, kifejezetten vicces és egyben szánalmas az egész "ÖSSZEFOGÁST!!!!!444!!4!" hiszti.

3. Az MSZP beragadt

Mint legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP gyakorlatilag semmiféle fejlődést vagy komolyabb visszaesést nem produkált, fiatalítás ide vagy oda. Ez a párt a magyar politikai élet "zárványa", sejtésem szerint csupán a viszonylag aktív nyugdíjas szavazóik tartják lélegeztetőgépen Mesterházy alakulatát. Ez nem is csoda, az MSZP pontosan olyan inkompetensnek látszik a választók szemében, mint amikor 2010-ben elzavarták őket a hatalomból. Szerintem nem is tévednek akkorát.

4. A Jobbik sem teljesít jobban

Mondjuk rosszabbul sem. A szélsőjobboldali párt stabilan 8% környékén tanyázik, néha tesznek egy kis kalandozást 9% környékén (vicces, a 2010-es választásokkor, még az MSZP megszorongatásáról álmodoztak). Számomra teljesen egyértelmű, hogy eddig tart a varázs és nem tovább: a "cigánybűnözés" szóval bekerült Vona-párt jellegzetes retorikájával és témaválasztásával nem tud ennél több szavazót megszólítani.

Valószínűleg a pártközpontban is megcsinálhatták ugyanezt a diagramot, és rájöttek, hogy vagy halálukig fogják a jól ismert frázisokat szajkózni, vagy megpróbálnak a következő választás alkalmával több állami támogatást szerezni (mert hogy a kormányra kerülésükre semmi esélyük, az szinte egészen biztos, nem csak most, hanem az elkövetkezendő 10-20 éven belül, ha akkor lesz még ilyen párt egyáltalán). Ennek az eredménye lehet a metroszexuális trendiruha reklámokat idéző kampány is, amivel a fiatal Fidesz-szavazókat szeretnék megszólítani (teljesen hasonló fazonok szerepelnek a reklámjukban meg a plakátokon, mint akik a 444 által meglátogatott Fidelitas-buliban ropják, gyanítom ők lehetnek a Mandiner fő olvasóbázisa is), és többek közt ezért kezdett Vona Gábor "álruhás országjárásba".

(Ígérem, hamarosan fogok írni a Jobbik-jelenségről is, érdemes egy külön posztot a témára szánni.)

5. Bajnai Gordon, a mélyrepülő pilóta

Na jó, ez talán túlzás, mert nagyon alacsonyról nem lehet igazán mélyrepülni. A kezdetekben 14%-ra is mért (akkor még) "nempárt" gyorsan letornázta a támogatottságát 5% környékére. Ez a pár hónap alatt végbemenő meredek csökkenés a felkorbácsolt remények és az okozott csalódás számlájára írható. Érdekes módon az LMP-ből kivált PM-esek sem tudtak a helyzeten javítani, sőt a "mostmárpárt" támogatottsága szépen lassan kezdett elsorvadni (fun fact: emlékszünk még Tóta W. Bajnai-köszöntő cikkére?). Ebben semmi meglepő nincs, egy az SZDSZ értelmiségi körére építkező pártnak semmi esélye nincs arra, hogy széles szavazói rétegeket szólítson meg, és ez jól is van így.

6. Az LMP mer kicsi maradni

Az zöldpárt a legutóbbi választásokkor érte el népszerűségének maximumát, azaz pont annyi szavazatot gyűjtöttek, hogy éppen sikerült bekerülniük az Országgyűlésbe. A látványosan semmilyen komplex világképpel rendelkező kvázi civil szervezet így nem tudta magát megszívni, sőt az 5%-os küszöb elérése is komoly erőfeszítéseket kívánna a párttól.

Persze, egyáltalán nincs könnyű időszakon túl az LMP. A Bajnai-hiszti által indukált pártszakadás egyértelműen látszik a közvélemény-kutatási adatokon (ekkor sorvadt a párt 2%-osra, a veszteség eltűnt az éterben), és azóta sem sikerült megtalálni a helyüket a politikában. Vannak jó ötleteik, Schiffert személy szerint rendkívül értelmes embernek tartom (értelmesebbnek mint a többséget a T. Házban), sőt, bírom Vágó Gábor tumbliját is, de valahogy mégsem akar ez a dolog működni. Véleményem szerint a huszonvalahanyadik kongresszusát is megélt párt hatalmas hibát követett el, amikor elutasította a 4K! választási pártos javaslatát: tudhatták volna, hogy egy friss, egyelőre még náluk is kisebb, de annál határozottabb világképet képviselő párt nem fog felülni egy elempés "nyitott" listára. Pedig a 4K! pont azt tudja, amit az LMP nem: radikálisnak lenni, erre pedig a demokratikus, de rendszerkritikus erőnek hatalmas szüksége volna.

Az LMP sorsa a jövő évi választások egyik nagy kérdése. Hiába van kis pártról szó, ők a leghitelesebbek az itt vizsgáltak közül. Nem véletlenül körülöttük tűnnek fel olyan arcok mint Ángyán József, a volt navos Horváth András vagy akár a volt köztársasági elnök Sólyom László. Sajnos azt nem értem, hogy az államtól kapott pénzeket mire használták fel, mert pártépítésre látványosan nem. Mindettől függetlenül én szurkolok nekik, szükség van az ő hangjukra is.

7. Gyurcsány, a felfelé kapaszkodó troll

Ha valaki azt mondta volna nekem 2010 környékén, hogy Gyurcsánynak komoly esélye lesz egy saját párttal 5%-os eredményt elérnie a következő választásokkor, tuti hogy pofán röhögtem volna. Pedig az általa gründolt <em>háziszekta</em> az egyetlen, amely elmondhatja magáról, hogy (szigorúan magához képest) számottevően tudta növelni a támogatottságát.

A legsötétebb (a szó "ostoba" értelmében) neoliberális elveket valló Gyurcsány és követői szintén az SZDSZ romjaira akarnak alapozni, ebben pedig Bajnaiék személyében vetélytársra találtak. Az E14 folyamatos csökkenésében bizony kulcsszerepet játszik a tény, hogy Gyurcsány még mindig klasszisokkal tehetségesebb szónok és intrikus, mint Bajnai (arról nem is beszélve, hogy ő meret egyedül nyíltan megráncigálni Mesterházyék bajszát). Ennek az eredménye kemény 2% (ami egyébként több, mint amennyit Bajnaiék buktak azonos időszak alatt), legyenek vele boldogok.

8. Az "összefogásnak" semmi értelme

Ha az ember egy MSZP vagy valamelyik utódszervezete (értsd: DK, E14) által rendezett eseményen jár, kötelező showelem, hogy valaki az "összefogást" fogja hangoztatni. Az ő figyelmükbe ajánlanám a következő ábrát, beszédesebb bárminél.

Röviden: akiket hidegen hagynak ezek a pártok, magasról tesznek az "összefogásra", rohadtul nem ezen múlna a kormányváltás.

Verdikt

A fenti ábrák és a levont következtetések egyrészt roppant szórakoztatóak, de ha komolyan végiggondoljuk őket, rendkívül szomorú képet festenek a magyar pártpolitika jelenlegi állapotáról.

A folyamatosan rossz döntéseket hozó és a leggagyibb kádári megoldásokat alkalmazó Fidesz-kormányzat hátradőlve - popcornnal és sörrel a kezében - várhatná a választásokat, ugyanis a kérdés nem az, hogy nyernek-e, hanem az, hogy mennyire (az új választási szabályok ráadásul nekik kedvez). Mivel a cél az újabb kétharmad, így gondolom ők is rá fognak kapcsolni a kampányfinisig. A rezsicsökkentés önmagában 10%-nyi szavazatot hozott, és erre nincs az ellenzéknek semmiféle válasza, úgy ahogy az egész Fidesz-éra ellenében sem tudnak hihető alternatívát megfogalmazni és nyújtani.

Az ellenzéki pártok közvélemény-kutatási eredményeit végigtekintve még siralmasabb a kép. A Jobbik stagnálása nagyjából semmi vizet nem zavar. Az viszont, amit a balliberális elit és sajtó produkált az "összefogásnak" csúfolt szappanopera kapcsán, több mint gyalázat. Ezek a pártok és a hozzájuk közel álló értelmiségi elit látványosan nem értik a magyar embereket és választópolgárokat, és sokkal jobban érdekli őket a 20%-ukon való marakodás, mint az, hogy bármiféle áldozatot hoznának az ország érdekében (mondjuk hogy eltakarodnának a politika porondjáról). Bátor politikára és "államférfiakra" lenne szükség, de nekünk csak gyáva és puhány fráterek jutottak az ellenzék legnagyobb blokkjának soraiból. Még egyszer mondom: gyalázat.

Az LMP szenvedése sem túl szívderítő látvány, mivel ők lennének nagyjából az egyetlen párt a Parlament falain belül, akiknek el lehetne hinni, amit mondanak. Sajnos a jóakarat és a politikai érzék náluk nem jár párban, félő, hogy emiatt nem fogják az 5%-os küszöböt sem elérni, azt pedig még egyetlen párt sem élte túl Magyarországon. Én kívánom, hogy ne legyen így.

A fordulatra tehát valószínűleg nem jövőre fog sor kerülni, az ellenzéknek nem volt elég négy év Fidesz-kormányzás ahhoz, hogy kormányképes erőt tudjanak felmutatni. Legrosszabb esetben majd talán 2018-ban, remélhetőleg akkor már merőben új szereplőkkel.

Sokszor hallott közhely, de attól még igaz, hogy Magyarországon a leggazdagabb és legszegényebb társadalmi rétegek közt hatalmas (és nem csak jövedelmi) szakadék tátong, a kettő között pedig szinte alig van "középosztálynak" nevezhető csoport. Az elmúlt időszak bizonyos történései csak tovább erősítik ezt az érzetet bennem.

Az egyik legfontosabb hír, hogy a Jabil nevű amerikai elektronikai gyártócég 700 (egyes hírek szerint 1200) dolgozótól készül megválni. A módszerek egészen elképesztőek (túlóráztatás, fegyelmik stb.), ám sajnos korántsem ismeretlenek a magyar munka világában. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az egész ügy magyar (fizikai) munkavállalókkal való bánásmód állatorvosi lova: idejön egy multi a félperifériára, felmarkolja a különböző állami támogatásokat (ez egyben felveti az ilyenféle állami szubvenciók helyességének kérdését), olcsó pénzen relatíve jó munkaerőt szerez, akikkel úgy bánik, mintha nem emberi lény lenne, hanem csupán egy termelési eszköz. 

A történet további érdekessége, hogy ez az egyik cég, amelyikkel a jelenlegi kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötött. Amikor pedig napvilágot láttak a gyár elbocsátási gyakorlatával kapcsolatos híresztelések nem sokat hezitálva kiállt a gyár mellett (maga Szíjjártó külön is). Ez talán nem is annyira meglepő annak tükrében, hogy hogyan változott az elmúlt években a Munka Törvénykönyve. Röviden összefoglalva: erősen megnyirbálták a munkavállalói jogokat, ezzel téve "rugalmasabbá" a munkaerőpiacot. Hogy ez a rugalmasság többek közt mit jelent, azt láthatjuk.

A legrosszabb helyzetben egyébként az úgy nevezett "szerződéses" munkavállalók vannak a Jabil esetében is. Őket ugyanis nem az a cég foglalkoztatja, ahol a munkájukat effektíve végzik, hanem ún. munkaközvetítő cégek. A munkavégzés szempontjából ennek sok jelentősége nincs, ugyanis a legtöbb esetben a "rendes" dolgozókkal teljesen egyenértékű feladatokat végeznek, ám a fizetésük és a jogaik tekintetében már korántsem hasonló a helyzetük a többi alkalmazotthoz képest (ezt hívhatjuk kizsákmányolásnak?). De mivel nálunk a munka sokkal inkább kegynek számít, örüljön az ember, ha foglalkoztatják, azért meg egyenesen legyen hálás, ha egyáltalán bejelentik és legalább részben fizetik utána az adókat (akár szürkén is), nem mer szinte senki sem látványosan fellépni ez ellen. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem magyar sajátosság, de attól még nagyon szomorú.

Hogy mennyire nem kíván ezen helyzeten a jelenlegi kormány változtatni, azt mi sem jelzi jobban, hogy a hetekben Orbán többször is egyértelművé tette nyilatkozataiban: Magyarországon nem a szellemi, hanem a fizikai/termelőmunkának van jövője, ezért a cél az újraiparosítás (azért ismerős ez a szöveg, nem?). Ehhez pedig nem kell értelmiségi/diplomás középosztály. Ehhez kevésbé képzett szakmunkásokra van szükség, meg néhány mérnökre. Meg persze egy szűk elitre.

Ennek tükrében talán már jobban érthető, hogy mi a kormány felsőoktatási politikájának is a célja: minél kevesebb diplomás (főleg ne közgazdászok meg jogászok legyenek!), minél nehezebb bejutási feltételek az egyetemekre és főiskolákra. A társadalmi mobilitás, az esélyegyenlőség meg a nehéz sorsúak kitörési lehetősége pedig le vannak szarva. Aki esetleg kiesik a rendszerből, az mehet közmunkára, ami nem a munka világába való normális "visszaintegrálásról", normális átképzésekről, sokkal inkább a közmunkás megalázásról és a társadalom perifériájára szorításáról (legtöbb esetben inkább ott tartásáról) szól.

Ezzel párhuzamosan a kormány jelenleg bőkezűen támogatja a leggazdagabb réteget.

Az egyik és talán legnagyobb ilyen támogatás a személyi jövedelemadó-rendszer egykulcsossá alakítása volt rögtön a 2010-es választások után. Hogy mennyire nem igazságos a rendszer, azt elég jól mutatja, hogy még mindig fel-fellángoló téma a magyar sajtóban. Legutóbb épp többek közt egy századvéges kutató bizonyította be egy tanulmányban, hogy a költségvetésből kieső potom 444 milliárd forintos tétel közel háromnegyede a legjobban kereső, nem gyermekesek zsebében landolt (családi adókedvezmény ide vagy oda, pedig az is leginkább a gazdagokon segít). Érzékeny területre tapintott a tanulmány, mert a kormányközeli Századvég gyorsan el is határolódott attól, elég nevetséges módon.

Szintén friss, de egyáltalán nem meglepő hír, hogy a rezsicsökkentéssel is a felső 10% járt igazán jól. Egyrészt, mert némileg a rezsiszámlájuk is nagyobb (a rendszerben nincs semmilyen szociális elem), másrészt, mert a lakossági fogyasztókon elvesztett bevételeket a vállalkozások fizetik meg, ami előbb-utóbb úgyis beépül az árakba. Kenyeret meg a gazdagnak meg a szegénynek is épp ugyanúgy kell ennie.

A fenti felsorolást még lehetne folytatni (a trafikmutyi is valahol erről szólt szerintem), de talán már ennyi után is jogosan merülhet fel a kérdés: vajon ezek csak véletlen egybeesések, vagy állhat emögött némi tudatosság? Én az utóbbit tartom valószínűnek. A társadalmi olló egyre nagyobbra nyitása nem egyedül a nehéz gazdasági helyzet szükségszerű ámde sajnálatos következménye, hanem a kormány ki nem mondott, de mindent átszövő tudatos politikájának eszköze és egyben eredménye is.

A legálságosabb az egészben az, hogy az egész nyakon van öntve egy gazdasági szabadságharcos, népnemzeti plebejus mázzal. És éppen ebben rejlik a zsenialitása: a társadalmi és a politikai megosztás nem azonos törésvonal mellett történik. Mit értek ez alatt?

Azt, hogy az "SZJA-csökkentés" meg a "rezsicsökkentés" a legrosszabbul élők számára is jól csengő szavak, akkor is, ha éppen nem ők járnak vele jól. Éppen ezért a Fidesznek van egy erős bázisa azokban a társadalmi rétegekben is, amelyeket éppen háttérbe szorít. Magyarországon ugyanis a politikai beállítottság nem a társadalmi helyzeten múlik (pl.: nincs politikailag értelmezhető erős "munkásosztály"), hanem vegytiszta érzelmi beállítottságon (lásd: polgárháborús hangulatot keltő lózungok). Persze ehhez kell a ballib "másik oldal" is, amelynek szintén nincs klasszikus értelemben vett társadalmi érdekképviselői szerepe a politikában (hogy miért, az is megérne egy külön blogposztot).

Éppen a fentiek miatt jelen helyzetben szinte lehetetlennek látszik, hogy a jelen rendszer keretei közt egy a társadalmi különbségekből mentén kialakuló elégedetlenség üsse fel a fejét itthon. Remélhetőleg ez azért előbb-utóbb bekövetkezik, ahogy arra van példa a nem is olyan távoli Bulgáriában. A kérdés az, hogy lesz-e (esetleg már van-e) olyan politikai erő, amely ezt a harcot fel akarja és fel is tudja őszintén vállalni. Reménykedjünk benne, hogy jó szereplők lesznek majd jókor és jó helyen.