Trianon máig nem begyógyult seb a magyar nemzettudaton, amit ráadásul teljesen félrekezel az aktuálpolitika, ezzel súlyosbítja a károkat. Például úgy, hogy szavazati jogot kapnak a határon túli magyarok.

(Forrás: http://elib.kkf.hu/)

Június 4-e van, a Nemzeti Összetartozás napja. Ez az emléknap azon kevés Fidesz-intézkedések közé tartozik, amit én is tudok támogatni, sőt az is pozitívum, hogy nem a revizionizmusról szól (legalábbis eddig úgy tűnik), hanem egy tényleg tragikus dologról emlékezünk meg. Az, hogy ezt egy teljesen nevetséges dallal tesszük idén, az már más kérdés (leginkább fail kategória). Sajnos a helyzet azonban nem ennyire egyszerű.

Trianon kérdésköre a jobboldal (főleg annak radikálisabb és szélsőségesebb részén) számára még mindig vesszőparipa, elvi közös nevező, míg a "balliberálisok" számára olyan dolog, amiről beszélni már súrolja a fasizmus határait. Amit pedig napjainknak üzen, arról esik a legkevesebb szó: megpróbálni mindent megtenni annak érdekében, hogy a határokon túl élő magyarság minden szempontból (kultúrális, politikai stb.) önálló tudjon maradni kisebbségként az országban, ahol él.

Az első világháború lezárásának kegyetlen fejezete volt számunkra a békekötés: hihetetlen mód aránytalanul büntették az éppen felbomló Osztrák-Magyar Monarchiából kiszakadt Magyarországot mint vesztest (tehát "bűnöst"). Balszerencsénkre a környező újonnan létrejövő országok a győztes csapatban játszottak, így némileg jobban tudták érvényesíteni érdekeiket vélt vagy valós sérelmeik mentén (nem beszélve a legendáról, hogy Clemanceau családi okok miatt rühellte a magyarokat). Ha ezt nézzük, akkor még olcsón meg is úsztuk.

(Forrás: http://pannoca.wordpress.com)

Persze ez sovány vigasz. Az mindenképpen várható volt, hogy a 19. században demográfiailag teljesen átrajzolódott egykori Magyar Királyság területe nem maradhat egyben (szerintem, ha nem az első világháború békekötése okán, akkor más módon), de mindenféle statisztikák meghamisítása révén teljesen magyar ajkú területek is elcsatolásra kerültek. Ez egyrészt hatalmas seb a nemzetnek, de rengeteg iparilag is fontos terület került át más országokhoz. A határokon kívül rekedt magyarok sorsa személyenként nézve is tragédia volt, amit csak súlyosbítottak a különböző áttelepítések. És mai napig nem tudtuk ezt feldolgozni.

A rövid Tanácsköztársaság háborúskodása után (ahol átmenetileg sikerült területeket visszaszerezni, igaz nem a magyar, hanem a vörös zászló alatt) a Horthy-korszak hivatalos propagandája is főleg a trianoni sérelmekből táplálkozott, megjegyzem valahol érthető módon. A gond szerintem ott volt, hogy ostoba módon a "mindent vissza" logikáját követték, ami akkoriban nyilván erősebb és népszerűbb követelés volt, holott erre már akkor sem mutatkozott semmi esély (pontosan a fent említett demográfiai okok miatt). Aztán ez az egész keveredett az ősmagyar mítosszal és az irredenta elvekkel, amik ugyanúgy igazságtalanok lettek volna a többi ország szemszögéből nézve. Mindez oda vezetett, hogy a második világháború felé sodródó Európában akadt egy ország, amelyik ügyesen ki tudta használni ezt a gyengeségünket: a náci Harmadik Birodalom a két bécsi döntéssel gyakorlatilag magához láncolta diplomáciailag (és később katonailag is) Magyarországot. Horthy tehetetlen volt, a saját csapdájába esve nem utasíthatott vissza egy ilyen "ajánlatot", mellesleg tovább "fasizálta" a belpolitikai közbeszédet is. Ennek az ostoba revizionista retorikának köszönhetjük, hogy muszáj volt belépnünk a második világháborúba, közvetve pedig az ország szétlövésétől kezdve a nyilas uralmon át a Vörös Hadseregig minden kínt és szenvedést. Horthy későn jött rá, hogy ki kéne ugrani. A történelemben nincs olyan, hogy "mi lett volna ha", de talán ha a "jó" oldalra állunk/keveredünk... Persze a háború vereséggel zárult, a párizsi békeszerződés (egyébként ez van érvényben és nem a trianoni) pedig mindent visszaosztott oda, ahol volt (sőt egy pár települést még pluszban buktunk).

A kommunista éra alatt a trianoni téma tabunak számított (lévén főleg "baráti szocialista" országok határoltak minket), ez pedig cseppet sem segített a dolog feldolgozásában. Ennek folyományaként a rendszerváltás után lehetett ismét a témáról beszélni. Sajnos annak minden idő által okozta torzulásával együtt.

Az elmúlt huszonegynehány évben sajnos nagyon ritkán lehetett értelmes hangokat hallani akárcsak a területvesztéssel, akár a határon túli magyarsággal kapcsolatban. A szélsőjobb, illetve az ahhoz közelebb álló mérsékelt jobboldal nem tud azóta sem kibújni a Horthy-korszak retorikai csapdájából, sőt kurva nagy ipar épült az egész irredenta nagymagyarországos kultuszra. Eközben az MSZMP utódpártja és annak értelmiségi holdudvarában (gondolok itt az exszadeszes libsikre is) továbbra is tiltott a téma. Ennek "örömére" tényleg nincs értelmes párbeszéd se belföldön se a diplomáciában Trianonról és a határon túliság kérdéséről. Ennek "legszebb" megnyilvánulása az állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás volt, ami politikai kultúránkhoz hűen egyáltalán nem a határon túliakról, sokkal inkább a már unalomig ismert Fidesz-Maszop párharcról szólt, aminek aztán az lett a vége, hogy még csak elég ember sem ment el szavazni. Mai napig szégyellem magam mind a nagymagyarkodók mind a román munkavállalókkal riogató ballib oldal helyett is.

A 2010-es Fidesz győzelem hivatott részben kiköszörülni a csorbát: lehetővé tették a külhoni magyaroknak, hogy magyar állampolgárok legyenek, ami (nem élcből), tényleg szép gesztus. A gond ezzel az, hogy semmilyen egyeztetést nem folytattunk a szomszédainkkal, így könnyen lehet, hogy ez a fegyver visszafelé sül majd el (az idő hivatott eldönteni). Mindenesetre a  pozitívum a gesztuson felül az, hogy a mainstream jobboldal a határrevízió helyett máshogy próbálja kezelni a dolgot, ami dicséretes. Nem úgy a szélsőjobb (a Jobbik és ami azon túl van), akiknek egyik kedvenc témája mai napig a revízió. Pedig igazán beláthatnák: nincs reális lehetősége, de értelme sem nagyon, hogy többségében már szláv vagy román népességű területek Magyarországhoz tartozzanak. Ugyanúgy ellentmondásos ez a retorika, ahogy a Horthy-korszakban volt. Hát semmit sem tanultak belőle?

A helyzet sajnos nem fest túl rózsásan a közeli jövőt nézve sem. Amiért így gondolom az az, hogy (amitől anno egyébként sokan tartottak) a Fidesz megadta a szavazójogot is a határon túli magyar állampolgároknak (vélhetően abból a feltételezésből kiindulva, hogy a ballibek szarakodása miatt eleve népszerűbbek), mondván, hogy "nem lehet állampolgár és állampolgár között különbséget tenni". Ez pedig a legálnokabb demagógia, ami létezik. A legrosszabb, hogy Bajnaiék is felültek a vonatra, ugyanis a kampány során a "Szakértő" is elejtett egy mondatot, hogy ők sem vennék el a szavazójogot. Hahó, teljesen meg vagyunk kergülve?

Félreértés ne essék, nem a határon túli magyarokkal van a baj, de ez a lépés mindenképpen átlép egy igazságossági határt!

A kérdésben az egyetlen számomra is vállalható álláspontot a 4K! fogalmazta meg kerek perec: nincs kompromisszum. Aki nem viseli nap mint nap a következményét a választáson meghozott döntésének, milyen alapon szól bele azok életébe, akikét igenis befolyásolja? És még mielőtt esetleges jobboldali olvasóim nemzetárulással vádolnának: az állampolgárság (főleg a nemzetiség kérdése) és a választójog kérdése igenis külön téma. A választójognak csak egyik meghatározó eleme az állampolgárság, ehhez kell még egy-két dolog (pl.: betöltött 18. életév, közügyektől nem eltiltás stb.), tehát a választójogi törvény eleve egy csomó korlátot szab. Mi sem látszik jobban, hogy azért a külhoniak nem fognak tudni ugyanúgy szavazni, ahogy a belföldiek, a jelenlegi megoldás alapján legalábbis tuti nem. Nem is lehet integrálni ilyen szabályozást, mert sehogy sem lesz igazságos.

A másik jogos pont, hogy aki nem tagja a közteherviselésnek (értem ez alatt az adókon túl a társadalombiztosítást stb.), annak nincs joga szavazni. Szerintem szükség lenne a választójogi törvényben meghatározott korlátokhoz hozzácsapni az adóilletőséget. Ez tökéletesen meghatározza, hogy milyen feltételek menténk kell valakinek Magyarországon adót fizetnie (az állampolgárságon túl pl. létérdek központja, tehát például hol él a családod vagy hogy melyik országban tartózkodtál többet stb.). Mondjuk, hogy aki legalább x évig (3-5 évig) nem Magyarországon adóilletékes, az ne szavazhasson, de ha mondjuk egy évben az lesz, akkor "visszakaphassa" ezt a jogát. Nem vagyok jogász, nyilván jobban is meg lehet ezt a dolgot határozni és fogalmazni, de annyival azért legyünk tisztában, hogy az adókötelezettség és az állampolgárság sem feltétlenül fedik egymást.

Persze a jelenlegi politikai berendezkedésnek esze ágában sincs ezen változtatni jelenleg: eleve túl sok a bizonytalan, egyszerűbb szavazóbázist építeni új "emberanyagból", mint a már meglévőeket meggyőzni. Kérdem én, hova vezet ez?

Hosszú távon ez semmiképp sem fenntartható modell. Egyrészt mert igazságtalan. Másrészt pedig ismét nekimegyünk a szomszédainknak, akik (ahogy szintén a 4K! fogalmazta meg helyesen) természetes szövetségeseink és nem az ellenségeink. Ahelyett, hogy kaukázusi zsebdiktátorokkal haverkodnánk, illene a szomszédainkkal békülékenyebb hangnemet megütnünk. Persze, ez nem csak rajtunk múlik, de nézzük meg, a történelemben mit értünk el a háborús retorikával! Komolyan gondolja bárki, hogy a székely autonómia ügyét azzal támogatjuk, ha kihúzzuk a románoknál a gyufát? Most már lassan 10 éve EU-tagok vagyunk, időközben pl. Románia is az lett. Nem lenne inkább célszerű békés eszközökkel lobbizni a külhoni nemzettársaink autonómiájáért (akár területi, akár "csak" kulturális értelemben)? Hiszen már most is mindenféle határellenőrzés nélkül látogathatjuk meg a Felvidéket! Volt az első világháború óta olyan, hogy ezt a jogot semmi sem fenyegette?

Én valahol bízok benne, hogy idővel talán a helyes útra térhetünk ebben a tekintetben is. Mert mit üzen ez a nap minden ma élő magyar számára? Egyrészt az összetartozást. Másrészt, hogy ellenségeskedéssel semmire se megyünk. Próbáljuk meg eltemetni vélt és valós sérelmeinket, majdnem 100 éves seb kínozza a nemzettudatot. Ideje lenne begyógyítani, és inkább a jövővel törődni.