Személy szerint elég szkeptikusan szoktam kezelni az EU-val kapcsolatos szélsőséges megnyilatkozásokat. Az Uniót mint olyat szükségszerűnek tartom, a modern Európának egyszerűen nincs más útja, ha meg akarja állni a helyét a 21. században. Azzal már kevésbé tudok egyetérteni, amilyen irányba halad az európai integráció, de erről talán egy másik posztban majd.
A magyar politikai mainstream két ostoba megközelítésben tudja a kérdést kezelni.
Az egyik a "nemleszünkgyarmat" demagóg és az embereket végtelenül hülyének néző jelmondata, amely semmilyen viszonyt nem ápol a valósággal, igazi célja, hogy legyen egy megfoghatatlan külső ellensége a "nemzetnek", ami ellen folyamatosan lehet harcolni. A másik - legalább ugyanennyire primitív - nézet szerint az lenne a legjobb, ha Magyarország felett valóban átvenné az irányítást egy külső szerv, mert a magyarok mindent elkúrnak, bezzeg a fejlett Nyugat. (Bővebben lásd "A magyarugarizmus" c. írásom.)
Hát, az Origo körüli botrányok alapján egy egészen másféle viszonyrendszer kezd el kirajzolódni. Ugyanis minél több részlet derül ki Sáling Gergő kirúgásáról, annál gusztustalanabb összefüggésekre derül fény.
Lázár János persze magyarázkodik. Ő nem gyakorol nyomást senkire. Kétmilliót meg a nemzet érdekében szállodázott el, ami ugyan papíron nem államtitok, de hát mégis az, szóval nem derülhet ki az igazság. Persze János, majd a bíróságon bizonygasd ugyanezt.
Ezzel szemben sokkal hihetőbb az, amit a 444 állít mai cikkében. Ez a német állam részleges tulajdonában álló Deutsche Telekom és a magyar kormány közti viszony közelmúltbéli alakulását ecseteli, és leginkább A tanu c. filmben tapasztalható tempóra emlékeztet. A különbség csupán annyi, hogy nem kommunista, hanem modern kapitalista köntösbe bújtatva történnek az események.
Azt azért meg kell vallani, a magyar kormány ügyesen keverte a kártyákat. A kezdetben kifejezetten ellenséges viszonyból olyat tudtak fordítani, hogy elég a Telekomon keresztül kommunikálni az Origo szerkesztősége felé, hogy "Lázár János szomorú" (úristen, ez a kijelentés valamiért a fejemben Őze Lajos hangján szólal meg!), és főszerkesztők kerülnek az utcára. Persze egy ilyen mamutcégtől nem is vár az ember semmiféle humánus megnyilvánulást, mert hát csak a profit számít, az meg nagyobb, mint valami szaros újságíró egzisztenciája vagy valami félperiférikus ország sajtószabadsága. A rettenetesen szomorú az, hogy ennek a cégnek ha csak részben is, de tulajdonosa a német állam. Azt meg valahogy nehezen tudom elhinni, hogy Lázár János úgy pofázzon bele egy leánycégük belső ügyeibe, hogy a német állam arról nem tud/nem vesz tudomást.
Tehát vigyázó szemeinket fordítsuk Németország felé! Európa vezetője és bezzegországa: mind demokráciából, mind gazdaságból leckéztetik a többieket (akár Unión belül, akár azon kívül), tekintélyük egyedülálló. Ott természetesen ilyen nem fordulhatna elő. De amit nem lehet otthon megcsinálni, azt meg lehet putriországban a profit reményében: elég lepaktálni ezzel a senkiházi elittel, leesik egy pármilliárdos állami megrendelés, készpuszicsá. Eddig csak a legmerészebb sejtések szerint gondolhattuk úgy, hogy így működik a Nyugat és a hazai elit kapcsolata, úgy látszik azonban, a valóság tényleg ezt a forgatókönyvet követi.
Kérdem én, hol van ilyenkor a Nyugat aggódó hangja? Vagy tényleg ennyire tisztelnek minket magyarokat/kelet-európaiakat? Mert amíg egy Tavares-jelentéssel maximum a seggünket törölhetjük ki (akármennyire is valósak a benne foglaltak), addig egy ilyen lépéssel komoly lyukat lehet ütni az amúgy sem túl fényesen tündöklő Magyar Demokrácia egén.
Persze hiába tennénk szemrehányást nekik, falra hányt borsó (a Telekom mi mást tenne, mint tagad). Sokkal fontosabb, hogy elgondolkodjunk: tényleg külföldről/az Uniótól várjuk, hogy segítsenek a demokrácia helyreállításában, vagy végre képesek vagyunk először is önerőből, a sarkunkra állva bizonyítani, hogy egy agresszív kisebbség mégsem tehet meg mindent ebben az országban?
