Nem tartom különösebben vallásos embernek magam, de ha mégis létezik a nagybetűs Sors (vagy nevezzük bárhogyan), akkor igencsak vicces kedvében volt "márczius idusán". Az előre beharangozott tüntetéscunami és az előző napi Szaniszló-kitüntetés helyett az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön a hóhelyzet volt a fő téma a közbeszédben. Talán ez így volt a jó, mert így ez a nap arról szólt, amiről a valódi üzenete szerint kéne: a bajban való összetartásról és az alulról szerveződésről. Sokkal felemelőbb erről olvasni a szomorú apropó ellenére is, mintha kedvenc politikusaink unalomig ismert paneljeiket mondanák vissza saját közönségük előtt. Persze azért most is került légy a levesbe.
Már körülbelül egy hete tudni lehetett, hogy a hosszú hétvégét felvezető tavaszias idő csütörtökre havazásba fog átfordulni, a hét elején pedig már jöttek a hírek a hanyatló Nyugat felől, hogy jön a hó, nem is akármilyen. Ennek ellenére itthon mintha mi sem történt volna, minden autópálya tárva-nyitva állt nemcsak a síelni igyekvő állampolgárok, hanem a megrakott kamionok előtt is (a bénázásról még majd picit bővebben).
A csütörtöki nap során kezdődött havazás estére/éjszakára meg is hozta a "nem várt" hatást: soha nem látott dugó alakult ki az autópályákon, teljes volt a káosz, egyesek 12 meg 24 órákat vesztegeltek a semmi közepén. És ebben a helyzetben olyan történt, amire talán megszületésem óta nemigen láttam példát Magyarországon.
Mind a hóhelyzetről hősiesen tudósító online média (az Indexet követtem elsősorban), mind a Facebook tele volt a kint veszteglők történeteivel, tanácsaival, olykor segítségkérésével. Számtalan kisebb-nagyobb dráma játszódott le az online társadalom előtt, ráadásul nem akármilyen eredménnyel. Olyan önszerveződésnek, egymás önzetlen segítésének voltam virtuálisan szemtanúja, ami annyira lélekemelő volt, hogy valóban úgy éreztem, büszke lehetek arra, hogy olyan országban élhetek, ahol a bajban ennyire együtt tudnak működni az emberek.
Hatalmas öröm volt olvasni azt is, hogy családok, iskolák, fogadók nyitották ki kapuikat (szó szerint) a pórul jártak előtt, hogy a nemzeti ünnepre való tekintettel bezárt áruházak beengedték az embereket, hogy az igazán civil szervezetek odatették magukat (pl. Vöröskereszt), sőt, hogy Ausztria gondolkodás nélkül egyrészt hókotrókkal, másrészt a nyugati határhoz közelebb eső részeken civilekkel is segítő kezet nyújtott nekünk (az már csak hab a tortán, hogy mindezt az osztrák monarchia elleni forradalom és szabadságharc ünnepén tették, lehetne okulni, hogy temessük el a történelmi csatabárdot).
Természetesen nem szabad elfeledkezni a hatóságok embereiről, rendőrökről, tűzoltókról, honvédekről, akik szintén megtettek mindent amit tudtak. Az már nem az ő hibájuk, hogy a fent ülők már nem voltak olyan ügyesek szervezésből és kommunikációból, mint civil társaik.
Ezzel el is érkeztünk a fekete leveshez. Lehet sorolni a szinte már unalomig ismert bakikat: az autópálya felügyelet megkésett kommunikációját, hogy nem volt elrendelve kamionstop, nem voltak lezárva az autópályák, még akkor sem, mikor a fent említett média már javában tudósított az eseményekről, a megkésett intézkedésekről (lásd: szalagkorlátok késői átvágása), illetve a PR célokból kiküldött kedvenc kommandónkról. De még csak nem is ez a legfelháborítóbb.
Hanem az, ahogy a kormányzat reagált az eseményekre. Mikor péntek dél körül észbe kaptak, hogy nem ártana esetleg csinálni is valamit, egyrészt kiküldtek egy elég hülyén megfogalmazott SMS-t mindenkinek (amit a két mocsok jól megadóztatott népellenség külföldi mamutcég ingyen és bérmentve eljuttatott, a harmadikról fogalmam sincs, hogy miért nem tette), majd a miniszter úr kijelentette, hogy ő elégedett a hatóság teljesítményével, és a civileket tette felelőssé a kialakult helyzetért.
Tisztelt Pintér Úr! Én az Ön helyében sürgősen bocsánatot kérnék az állampolgároktól, és összetenném a két kezem és köszönetet mondanék, hogy ilyen példamutató módon helytálltak a kialakult helyzetben. Aminek a kialakulásáért elsősorban nem az esetleges (és vitatható) állampolgári felelőtlenség, hanem a totálisan felkészületlen, majd vészhelyzetben balfasz mód reagáló hatóságok (az autópálya felügyelettől kezdve - akik se nem sózták fel időben az utakat, se nem adtak semmilyen tájékoztatást - sorolhatnám egészen a töketlen belügyi vezérkarig) sokkal inkább tehettek.
Kérdem én, hol volt például a télügyi biztos? Február 28-án kalap-kabát, köszönetet mondott, és megszűntek a feladatai? Hol volt a KÖZSZOLGÁLATI média? Hol volt a kurva sok pénzért kiépített és tesztelt riadólánc? A miniszter úr szerint nem érintette az egész országot a helyzet? Akkor helyesnek tartja gyakorlatilag több, mint fél napig magukra hagyni az autóban veszteglő honfitársainkat?
Az i-re a pontot aztán este tette fel Vezérünk, aki egyrészt este 9-kor győzelmet ünnepelt (miközben az utakon még bőven folyt a "küzdelem"), másrészt sikeresen készíttetett egy pár PR fotót, amin az épp megbüntetni szándékozott Időkép széltérképével sikerült pózolnia. Ezzel kormányunk szerintem sikeresen bebizonyította, hogy ha rajta múlna, akkor nem lenne képes a saját állampolgárait időben megvédeni egy természeti katasztrófától (másba bele sem merek igazán gondolni). Nem gondolom, hogy rossz szándékból, csupán nem ez az elsődleges feladatuk (szerintük). Sikerült bebizonyítaniuk, hogy állam amit ők építenek nagyon gyenge lábakon áll, mert nem képesek a legalapvetőbb lépéseket sem megtenni krízisidőben (persze amikor egy pályázatot kell gyors meghirdetni és lezárni, amit véletlen egy haveri cég nyer el, akkor olajozottan megy minden).
Mindezen negatívumok ellenére, én inkább vagyok bizakodó, mint dühös. Számomra világossá vált, hogy nem a nemzetünkkel van a baj, mert nagyon gyorsan a semmiből, teljesen alulról az internet segítségével példátlan szervezettség valósult meg, amit egyrészt a civil szervezetek, másrészt egyes cégek is példamutató módon támogattak. A probléma inkább a fent ülőkkel van, akik képtelenek belátni (szokás szerint), ha esetleg hibáztak, és ennek tetejébe még épp az általuk megvédendőket kezdik el korholni önnön tehetetlenségükért. Nagyon remélem, hogy más, sorsfordító helyzetekben még szemtanúja lehetek ennek az igazi nemzeti együttműködésnek, és nem felejtik az emberek, hogy kik hagyták őket cserben a vészterhes órákban.
Update: Ezt a videót csak a poszt megírása után találtam. Inkább nem fűzök hozzá kommentárt.