Fotelforradalmár

Egyre érdekesebben alakul Horváth András volt adóellenőr harca az áfacsalások ellen. Tegnap ugyanis végleg kiderült, hogy a jelenlegi az Országgyűlésben biztos, hogy nem lesz vizsgálóbizottság az ügyben, ahhoz ugyanis 78 képviselő aláírása kellene, ezt pedig 125 ellenzéki képviselő nem tudta összehozni. Ebből látszik, hogy még annyi politikai akarat sincs az ügy tisztázására, mint annak idején az olajügyeknél volt. Pedig annak a bizottságnak a történetét sem nevezném kifejezetten sikersztorinak.

De hogy reagáltak minderre a pártok? A hvg.hu végigkérdezte a parlamenti frakciók képviselőit. (Sajnos nem találtam a videó beszúráshoz szükséges linket.)

Fidesz(-KDNP):

Tán nem meglepő, hogy a jelenlegi kormánypárt(ok?) nem támogatják a javaslatot. A videóban Pállfy képviselő úr nyilatkozik, számomra egészen meghökkentő dolgon.

Egyrészt ugyanazt mondja, mint például a múltkori posztom alatti fideszes kommentelők: ez csakis légből kapott vádaskodás lehet, jogalap nélkül, meg egyébként is mit képzel ez a jóember. Ez az érvelés már csak azért is sántít, mert a vizsgálóbizottság felállítása nem lenne döntés az ügyben, csupán tisztázhatná politikai oldalról a vádakat. Ezek szerint a Fidesznek ez nem érdeke. Hogy miért, azt mindenkinek a fantáziájára.

A másik dolog, amin mondjuk picikét felszaladt a szemöldököm, a következő állítás: "A képviselőknek nem véleményük van, munkájuk.". Tökéletes, köszönöm Pállfy úr, hogy ez elhangozhatott! Azért felmerül bennem a kérdés, hogy akkor mégis mi a büdös francért ülnek bent az Országgyűlésben? Nem azért, hogy KÉPVISELJENEK valamit? Mondjuk (többek közt) egy bizonyos VÉLEMÉNYT? De legalább jó kimondva tudni, hogy fideszéknél a képviselő nem gondolkodhat, csak nyomkodhatja a rohadt gombokat a parlamentben, jó pénzért (úgy ahogy a videó végén elvonuló képviselőnő is teszi). Ha valami, akkor ez már önmagában Magyarország szégyene.

MSZP:

A másik (érintett?) nagy párt szintén nem írta alá Schifferék ívét.

A videóban Lendvai Ildikó - rehabilitált - szoci vezető próbál megfogalmazni valami vállalhatót. Nem sikerült neki. A válaszából annyi derül ki, hogy ő is kételkedik ilyen mértékű mutyizásban, de hogy miért nem támogatja a pártja a bizottság felállítását, az nem derül ki (miféle keserves tapasztalatról beszélhet vajon?).

Közben a szocik egy darab rövid közlemény erejéig foglalkoznak az egész botránnyal (legalábbis az mszp.hu tanúsága szerint), amiben azzal indokolják, hogy nem írták alá az ívet, mert a Jobbikkal nem vállalnak semmilyen közösséget, de egyébként a bizottság munkáját támogatni fogják. Amiről pontosan tudják, hogy nem fog felállni, ugyanis matematikailag lehetetlen, hogy az ő 48 képviselőjük és a Jobbik "összefogása" nélkül összejöjjön a dolog. Remélem, hogy azért a tükörbe nézés még megy reggelente ilyen nyilatkozatok után is.

Jobbik:

Érdekes módon a Jobbik sem túl hangos az ügyben, pedig ez aztán lehetne az ő harcuk is. Mindenesetre a videóban nyilatkozó teljesen vállalható módon áll hozzá az ügyhöz. Mondjuk nem mintha sokat számítana ezek után.

DK:

A hivatalos kommunikációban semmi sincs a botrányról (meglepő?). Ettől függetlenül Molnár Csaba úgy fogalmaz (kicsit zavarosan), hogy mindent vizsgálni kell (igaza van, akkor is, ha a hideg futkos az ürgétől a hátamon).

(Együtt-)PM:

Scheiring szeretne tisztán látni, de "science fictionnek" tartja, hogy emiatt az MSZP-vel újra kellene értékelniük a viszonyukat. Sok sikert a Korszakváltáshoz! (Persze se az Együtt 2014, se a PM hivatalos csatornákon nem szólalt meg az ügyben.)

LMP:

Az Országgyűlésben egyedüli frakcióként foglalkoznak komolyabban a témával, ők kezdeményezték Ángyánnal karöltve a vizsgálóbizottság felállítását. Rajtuk kívül csak a parlamenten kívüli 4K! állt ki az ügy kivizsgálása mellett a nyilvánosság előtt.

Hát így állunk jelenleg. Időközben Horváth András nyilvánosságra hozta 2011-es levelét, melyben a jelenlegi kormány politikai vezetőit tájékoztatja az áfacsalásokról, és aminek nyomán nem történt semmi. De legalább Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyugodt, legfeljebb azon idegeskedik, hogy Horváth András nem tartotta magát a NAV szabályzatához, és "politizálni" kezdett. Én meg pont fordítva vagyok ezzel.

A Horváth András volt adóellenőr által indított NAV-ügy napról napra dagad, a kormánypárti (köz)média pedig szinte kínos módon próbál nem foglalkozni vele. Sőt, ha az mno.hu-n rákeresünk a NAV szóra, akkor az utolsó kapcsolódó hír 2 napos, amiben épp a HírTV-n magyarázza egy navos fejes, hogy a volt revizor anyaga összeollózott és koholmány, mint a bajai videó. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy hősünk belenyúlt könyékig a lecsóba (legutóbb ilyen az olajügyeket vizsgáló bizottság idejében volt, de akkor a politikai akarat és az államgépezet legyűrte a maffia ellen fellépő törekvéseket).

Mert Horváth András jelenleg Magyarország legnagyobb hőse. Ügye ha nem is párhuzamosságot, de bizonyos mértékig hasonlóságot mutat az amerikai szivárogtató Edward Snowden harcával. Csak nálunk nem a titkosszolgálat mindenre kiterjedő megfigyelése, hanem a primitív áfacsalás dívik.

Adott ugyanis egy a nagy nyilvánosság előtt nem ismert titok, miszerint az adócsalás (jelen esetben egészen pontosan az áfacsalás) nem bizonyos cégek magánakciói, nem elszigetelt egyedi esetek, hanem a rendszer szerves részei. Azé a rendszeré, amire leváltottuk 1989-ben a kádárizmust. A legfelháborítóbb, hogy az ellenőrzést végző hivatal pedig asszisztálni látszik hozzá.

A svindlit sokan sejtették eddig is, de kézzelfogható bizonyíték sosem volt. Eddig. Egy okos volt ellenőr hosszú tervezgetése, és az ügy logikus és eddig profinak tűnő felépítése kellett ahhoz, hogy egyáltalán nagyobb nyilvánosságot kapjon a nyilvánvaló: a magyar állampolgárok meglopásában kéz a kézben jár a politika és a gazdasági elit, oldaltól és cégformától (sőt, nemzetiségtől) függetlenül.

Talán mondani sem kell, hogy a NAV és a politikai/gazdasági elit reakciója egészen nevetséges. A NAV egy hétvége alatt lezajló és mindent rendben találó vizsgálata a legrosszabb börleszkek mozzanatait idézi. Az pedig, hogy a Fidesz és az MSZP sunnyog a témában (gy.k.: nem nagyon támogatják az LMP és Ángyán bizottságának felállítását) talán nem is annyira meglepő. Az már csak hab a tortán, hogy Csányi Sándor is meg lett szólítva. Kíváncsi leszek a politikusokon kívüli szereplőire is a történetnek.

Valahogy az eset engem az amerikai The Wire sorozatban történtekre emlékeztet. Ott is vannak lelkes nyomozók, akik valami igazán nagy dologba futnak bele, vannak is támogatóik fentről egy darabig (jelen esetben állítólag Rogán segítette egy darabon Horváthot, aki egyébként Fidesz-tag volt saját bevallása szerint), aztán amint elér egy küszöböt a felgöngyölítés, hirtelen akadályok keletkeznek. Hasonlóan járt Snowden is, és neki is rá kellett jönnie, hogy igazán nagy hatást csak a nyilvánosság és a sajtó bevonásával (tehát a rendszeren némiképp kívülről) érhet el. Erre az útra kezd Horváth is lépni: ha nem történik semmi sem a hivatalos oldalról (vajon az Ügyészség vizsgálatot fog indítani?), akkor majd ő áll a nyilvánosság elé a kezében lévő bizonyítékokkal. Ez pedig az egyik legüdvözítőbb történés az elmúlt években.

Hányszor  hallhattuk politikusainktól, hogy az ország mennyire nehéz helyzetben van? De nem baj, mert igaz, hogy fájni fog, de majd holnap sokkal jobb lesz. Igaz, hogy meg kell emelnünk az áfát 27%-ra, de higgyétek el, ez csak értetek van. Közben pedig valószínűleg minden szelet kenyérrel az országot átszövő maffia zsebét tömjük, az államapparátus pedig boldogan lemond arról az ezermilliárdos nagyságrendről, ami kiesik az államkasszából.

Hősünk nyilván ezek után politikai üldözött lesz a saját hazájában, a lakájmédiánál már főzik biztosan a szaftos sztorikat róla. Én bízok benne, hogy menekülnie talán nem kell az országból, és kívánok neki sok sikert. A rendszerkritikus ellenzéknek pedig azt, hogy minden erejükkel támogassák őt.

A marihuána legalizációja nemcsak itthon, de külföldön is évtizedes vita. A legtöbb országban drogként kezelik, ám az utóbbi időben egyre többen jönnek rá, hogy érdemesebb inkább az alkohollal hasonló módon szabályozni a fogyasztását (és persze az "előállítását" és értékesítését is).

A téma újbóli aktualitását a 4K! javaslata adja: a párt (elsőként) nyíltan kiáll a fű legalizációja mellett, mi több egy kiskátéban felsorol egy halom észérvet a javaslata mellett. Nyilván lehet a dologgal vitatkozni (nem fogyasztó lévén is teljesen egyet tudok érteni a javaslattal), és valószínűleg az is fel fog merülni sokakban, hogy ez nem más, mint egy kis párt figyelemfelhívási akciója, egy újabb gumicsont a politikának. Ez megítélés kérdése, de azt azért bevallhatjuk, hogy nem ez a legégetőbb kérdés az országban. Ettől függetlenül, mégsem gondolom, hogy ez baj lenne, ugyanis a kérdésfelvetés jelentősége önmagában is sokkal nagyobb.

A fűfogyasztás hazánkban (és máshol a világban is), már nem csak egy szűk szubkultúra szokása, hanem a popkultúra által teljesen elfogadott dolog. Ennek ellenére jelenleg mind a termesztés és az értékesítés, mind a fogyasztás bűncselekménynek számít. Hogy ez miért hülyeség, azt a fent linkelt kiskáté számomra meggyőző módon megmagyarázza.

A mainstream politikának erre a kérdésre pedig kétféle válasza van: az egyik a totális elutasítás (a konzervatív Fidesz-KDNP-Jobbik vonal), a másik kétszínű sunnyogás (az MSZP-SZDSZ világ és azok örökösei). Utóbbira legszebb példa a hajdani kendermagos aktivista, aki Bajnai pártjának prominenseként legszívesebben valószínűleg letagadná a múltját (lehet, hogy nem így van, de az hogy nem igazán képviseli látványosan az ügyet mostanság, talán nem túlzó állítás).

Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a politika jelenleg mennyire nem hajlandó egy nyilvánvaló generációs/társadalmi igényre reagálni. Egyrészt mert nem értik (és nem is akarják megérteni) ezt az egyébként széles csoportot, másrészt a saját (jóval idősebb, sőt nyugdíjaskorú) szavazóbázisuk negatív reakciójától félnek. És ez nem csak a fűfogyasztásra áll.

Ha ebből a szemszögből nézzük a marihuána legalizációjának közbeszédbe emelését, akkor a 4K! egy radikális és bátor húzással nem tett mást, mint üzent az Y generációnak: mi nem egy nyálas imázskampánnyal akarjuk bizonyítani, hogy mennyire képviselünk titeket, hanem konkrét mondanivalóval, ami mögé be lehet állni, támogatni és képviselni lehet.

Én bízok abban, hogy ez csak az első aprócska, de annál merészebb lépés egy újfajta politizálás felé, és hogy ezt a témát sok más, de annál fontosabb téma fogja követni a párt kommunikációjában. Ha ez így van, akkor a 4K! "gumicsontja" egy kurva jó dolog, amin érdemes rágódni.

Tóta W. Árpád tehetséges publicista. Sok dologban van igaza, még több dologban meg nincs. Elég magas az ingerküszöböm, már ami a hülyeségek olvasgatását illeti, de azért az előbb linkelt cikk ezen bekezdésen fennakadtam egy kicsit:

"Magyarországnak ezért kifejezetten érdeke, hogy ezeket a fiúkat lehallgassa egy náluk nagyobb hatalom. Egy olyan, amely a szemükbe köp, amikor a jogaikról kezdenek vekengeni. Olyan hatalom, amelynek eszközei úgy aránylanak az övékhez, mint az ő apparátusuk a magyar sajtóhoz. Hogy mindezt ők is törvénytelenül teszik, azt az amerikai sajtó kéri számon rajtuk. És hát teli torokból röhögik ki a kormányukat, ha annak nem tetszik, hogy teszik a dolgukat."

Hát kedves Árpád, elmész te a tudod hova. Tipikus példája vagy a balliberális gondolkodásmód egyik szélsőséges esetének, miszerint itt Magyarországon a magyarok maguktól képtelenek kulturált körülmények közt létezni, kivéve, ha kapnak ehhez a Nyugattól segítséget. Egy szóval magyarugarista vagy. Ajánlom figyelmedbe az alábbi videót.

Egy ideje terveztem, hogy írjak a magyarugarizmusról, mert ért néhány impulzus (például a Belga és a Kozmosz friss számai) a témával kapcsolatban. De hogy miről is van szó?

A magyarugarizmus hazánk első számú ideológiája, amelybe mind a balliberális, mind a jobboldali (beleértve szélsőjobboldalt is) világnézet tökéletesen illeszkedik.

A ballib agytrösztök a saját hazájukkal kapcsolatban általában hasonló véleményt képviselnek (sőt, meg merném kockáztatni, hogy talán pontosan ugyanazt, csak más megfogalmazásban), mint a fent említett Tóta W. A rendszerváltás óta ezerszer elhangzott, hogy Magyarországnak fel kell zárkóznia a Nyugathoz (mi több, fel is fogunk!), mégpedig annak kiszolgálásával, mert máskülönben le fogunk csúszni a nem tudom én hova. Ez részben igaz, a széthullott szocialista rendszer után valóban szükségünk volt egy kis mankóra, de az a mélyen tisztelt "szakértőknek" eszébe sem jutott, hogy esetleg egy idő után saját lábra próbáljunk meg állni. Értem ezt egyrészt gazdaságilag (mert ugye mekkora jó ötlet volt gyakorlatilag minden mozdíthatót eladni az első arra tévedő vállalkozónak), másrészt kulturálisan. Ha valaki ezt a nézetet nem osztja (tehát a Nyugattól való függés helyességét), akkor az csakis koszos barbár lehet az értelmezésükben.

Ugyanezt a kérdést, a jobboldal ugyan máshogy közelíti meg, de egy fokkal sem egészségesebb módon. A "nem leszünk gyarmat" és az összes jobboldali mítosz (a turulozástól, a trianonozáson át a legvadabb elképzelésekig) is egyfajta magyarugarizmust képviselnek. A jobboldaliak itthon azok, akik (legalábbis szavak szintjén mindenképpen) elutasítják a gonosz Nyugatot, és folyamatosan a múltba révedve siránkoznak az ország balsorsán (csakis másokat hibáztatva), miközben állandó harcban állnak valamilyen "ellenséggel".

És hogy mi köti össze ezt két első ránézésre igen messze álló gondolkodásmódot? Miért veszem őket magyarugarizmus néven egy kalap alá? Mert lényegében ugyanolyannak látják a magyarságot: (enyhe túlzással) egy félnomád, nem európai népnek, akik képtelenek békében megélni a Kárpát-medencében, akiket törvényszerűen utálniuk és üldözniük kell a körülöttünk élő népeknek. Különbség csupán a megítélésben van. Ezt sok mindennek lehet hívni, csak egészséges nemzettudatnak nem. Nem mellesleg elegem is van belőle, mivel egyik állítás sem igaz ránk.

Én tényleg hiszek abban, hogy nincs "magyar ugar", bármit is akar ez jelenteni. Szerintem minden lehetőségünk meglenne arra, hogy sikeres országot építsünk, de ennek a legfőbb akadályai éppen mi magunk vagyunk. Illetve sokkal inkább a politikus kaszt, akinek bedőlünk.

Egyrészt meg kéne végre értenünk, hogy a saját sorsunkért és sikerünkért/kudarcunkért elsősorban mi vagyunk a felelősek. Például az orbáni állam megfékezését nem külső segítséggel, hanem nekünk magunknak kell elérnünk, sem az USA, sem az EU nem fog a védelmünkre kelni. Nagy baj lenne, ha ez bekövetkezne. Azt is be kéne látni, hogy a múlton való rágódás, az elmúlt "dicsőség" keresése, a más népekkel szembeni való örökös háborús hangnem sem fogja előbbre vinni az országot.

Persze bőven van helye az önkritikának is. Egyrészt nem ártana megtanulnunk szembenézni a saját múltunkkal, jelenünkkel. Másrészt nagyon sokat kell még tanulnunk, de nem a Nyugatról vagy a Keletről, hanem elsősorban saját magunkról. Például, hogy hogyan élhetnénk közösségként politikai árokásás helyett, és hogyan tudnánk az egyébként hasonló cipőben evező szomszédainkkal közösen képviselni az érdekeinket akár az Unióban, akár a nagyvilágban. A saját utunkat kell járnunk, bármennyire is korlátozottak a lehetőségeink.

Az, hogy ez így legyen, a mindenkori politikai elit felelőssége. Az elmúlt bő 23 év pedig bebizonyította, hogy erre a szerepre a jelenlegi szereplők alkalmatlanok.

A jóslatom bevált: a tegnapi ellenzéki szappanopera újabb epizódja után a feleknek sikerült egymás torkának ugrani. Hát, tényleg gratulálok mindegyik félnek!

Az, hogy az "összellenzéki" demonstráció ilyen módon való megtartása mekkora hiba, talán nem is kell taglalni. Lerí, hogy semmiféle politikai érzék nincs se az Együttben se az MSZP-ben, hogy olyan kis pártok prominenseit engedik fel a színpadjukra, akik épp meglehetősen pipák rájuk, mert különféle taktikai megfontolásokból kikosarazták őket a Nagy Összefogásból A Patás Ördög Ellen. Mind közül a legnagyobb melléfogás Gyurcsány mikrofonhoz engedése volt, aki "szavát megszegve" (úristen egy levitézlett politikus hazudott!!??) ekézte a "nagyokat". Aki a DK olcsó trükkjein nem képes átlátni, mégis mi a fenét akar a Fidesztől?

Ennél már csak az a "viccesebb", ahogy a DK-s arcok földöntúli örömüknek hangot adnak (Gyurcsány, Gréczy, SzKB). Gratulálok, sikerült az MSZP-be és Bajnaiékba rúgni egyet! Pontosan azokba, akikkel állítólag össze akarnak fogni. A probléma ott van, hogy a választásokon nem Mesterházyt kell legyőzni, hanem Orbán Viktort. Erre pedig egyre kevesebb az esélyük. Ezt a rossz szappanoperát elnézve, talán nem is akkora baj.

Persze, mit is várhatunk a ballib pártoktól? Sosem volt legfőbb erényük, hogy önös érdekeiket félretéve az ország javára cselekedjenek (emlékszünk még, hogy Gyurcsány maga után hagyott romhalmazát pont Bajnai örökölte meg?). Ha így lenne, akkor már fél éve sikerült volna egységfrontba rendeződni, és régóta kampányolnának az új miniszterelnök-jelölttel, és a negyedik köztársaság alapjait megteremtő javaslatokkal. Sőt mi több, akkor egy esetleges győzelem és rendszerváltás után feloszlatnák magukat, hogy tiszta lappal vághasson neki ez az ország a demokráciának (újra).

De ezek a pártok nem ilyenek. És pontosan ezért remélem, hogy mihamarabb a történelem szemétdombjára fognak kerülni.

A magyar forradalmakra emlékező nemzeti ünnepek előtt hagyományosan felfokozott a politikai hangulat, mindenki próbálja kitalálni, hogy melyik oldal fog tudni újat mutatni. Ez hatványozottan igaz így fél évvel a választások előtt.

Őszintén szólva, én nagyon sok újdonságot nem vártam a mai naptól. Ennek megfelelőlen volt meglepetés (nem is kicsi!), amikor a nap végén végignéztem/olvastam az ellenzéki és a kormánypárti tömegrendezvények beszámolóit (az élőben való megtekintésüktől inkább megkíméltem magam).

Kezdeném a gyengébbik "nemmel". Az összellenzéki tüntetés röviden szólva csapnivaló volt. Nem is értem, hogy miért kellett ezt az egészet erőltetni, pláne olyan arcokkal tovább hitelteleníteni az egészet mint Kuncze és Bokros. Ki gondolhatta, hogy egy ilyen lineup-nak pozitív hozadéka lehet? A golyóstollas, kínos gegről nem is beszélve. (Valaki ezt viccesnek tartja a belvárosi értelmiségen kívül is?)

A szónokok egyéni teljesítményére úgy érzem teljesen fölösleges sok szót vesztegetni. Számomra hihetetlen és egyben rettenetesen szomorú, hogy Gyurcsány csont nélkül alázta (meg) szónoktársait bebizonyítva ezzel, hogy ballib körökben még mindig ő az egyedüli, aki bárminemű retorikai képességgel rendelkezik. Persze ettől kifelé nem lesz se nem jobb, se nem hitelesebb. Mindeközben Bajnairól lerí, hogy csak a "magasértelmiségből" tud kiindulni, fogalma nincs arról, hogyan szólítsa meg a "kisembert"; Mesterházynak pedig nem ártana felfogni, hogy attól még, hogy ő a jani a pártján belül, a komfortzónáján kívül már alkalmatlan bármilyen komolyabb feladat ellátására. Ezt a DK-s aktivisták be is bizonyították rögtön a beszédjének az elején.

Összegezve: az "összellenzéki" demonstráció tökéletesen bemutatja, hogy a ballib elit még mindig képtelen a "belvárosi szalonok" világán kívül gondolkodni, valamint hogy ezek még mindig egymás nyírásával vannak elfoglalva (fél évvel a választások előtt!), és az "orbántakaroggyon" kívül semmilyen épkézláb üzenetet nem tudnak megfogalmazni. Belegondolni sem merek, hogy egy esetleges koalíciós kormányzás milyen káoszba taszítaná az országot. 

Mondjuk ettől nem kell különösebben tartanunk. A kérdés ugyanis szerintem nem az, hogy megverik-e a Fideszt 2014-ben (nem fogják), hanem az, hogy Orbán újra tudja-e hozni a kétharmadot. Utóbbi cél érdekében pedig a narancsos úriember minden eszközt fel fog használni.

Aki azt hitte, hogy Orbán október 23-i ünnepi beszéde a szokásosan unalmas összefogás-konzultáció-történelmi párhuzam témára lesz felfűzve (mint például én), igencsak tévedett. Amit a miniszterelnök elsütött a Hősök terén, az nyílt hadüzenet volt a... ki ellen is? Hát, a nagy büdös senki ellen!

Orbán beszédének fontosabb részében belső ellenségről beszélt, azaz árulókról (értsd: összejátszanak a külső ellenséggel, azaz a SZU örökösével, az EU-val), akik szervezkednek, és ha tehetnék ma is rendőrterrorral lépnének fel ellene/ellenük. Ez már csak azért is vicces, mert ahogy fentebb taglaltam, egy rettenetesen töketlen bandáról van szó (könyörgöm, még egy osztálykirándulást sem tudnának megszervezni, nemhogy egy puccsot!). A XX. századból ismerős - habár nem pont a demokratikus rendszereket jellemző - retorika ez: a saját tábor tüzelése háborús szóképekkel, mert küzdeni kell a rettentően veszélyes ellenség ellen. Az se baj, ha igazából nincs ellenség. Minderre pedig sikerült ráerősíteni a színpadképpel. Mondhatjuk talán, hogy Orbán egyre nyíltabban kezdi a demokratikus vezető képét levetkőzni.

Így állunk tehát a hivatalos kampány indulása előtt. Adott egy fejét vesztett régi ellenzék és egy egyre inkább agresszív (de az emberek nyelvét annál jobban beszélő) és stabil háttérrel rendelkező kormányerő. Én pedig csak reménykedni tudok, hogy lesz nem szélsőjobbos és határozott rendszerkritikus ellenzéki párt jövőre a parlamentben.

Valószínűleg a sajtó napokig a bajai megismételt időközivel fog foglalkozni, aminek valós tétje semmi, szimbolikus jelentősége viszont annál inkább van. A magam részéről nem szeretnék mély okfejtésbe kezdeni, szerintem az egész utaztatós, negatívkampányos, egymást kamerázós, gulyásfőzős cirkusz magáért beszél. A 444 egészen jól összefoglalta a dolog lényegét, akit érdekel, annak melegen ajánlom a cikket.

Én csak egyetlen dolgot szeretnék megjegyezni: az, hogy ez az ügy ilyen jelentőséget kapott egyrészt tök jó, másrészt meg (és sokkal inkább ez az érvényes) rohadt mód szomorú.

Tök jó, mert leránt egy leplet, hogy igazából hogyan is űzik a nagy pártok a választási ipart. Nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, hogy "mozgósítsanak" (rossz nyelvek szerint, hogy láncszavaztassanak, bár ennek a lehetőségéről nem nagyon cikkezett a sajtó Baja kapcsán), tényleg csak a képzelet szab határt a tevékenységüknek. Ebből aztán mindenki levonhatja a magának kedves következtetést. Én például azt, hogy nem vagyok hajlandó szavazni az Orbán-Mesterházy-Gyurcsány-Bajnai tengelyre (a Jobbikra se, de itt most nem nagyon volt róluk szó).

A szomorú viszont az, hogy ez az egész cirkusz csak tovább erodálja a Magyarországon egyébként sem túl népszerű demokratikus intézményekbe vetett bizalmat. Sajnos az, hogy itt egy kutyakomédiához hasonlóan működik egy választás, csak tovább rombolja az épeszű ember választási kedvét. Talán a nagy pártok (és főként a Fidesz) nem véletlenül teszik ezt: minél kisebb a természetes választási hajlandóság, és minél inkább csúcsra pörög az ő "mozgósításuk", annál nagyobb eséllyel marad ez a rendszer, ami van, még nagyon hosszú ideig.

Éppen ezért nagy szükség lenne egy valódi rendszerváltásra, hogy egy nap le lehessen rakni egy normális Magyarország alapjait. Normális kampánnyal, normális választásokkal.

Pedig drága megboldogult Puskás Öcsi nem így vélekedett. Sajnos tényleg úgy tűnik, hogy nem volt igaza.

A magam részéről nem vagyok egy fanatikus futballrajongó, de azért ha úgy van, akkor szívesen megnézek egy-egy jobbnak ígérkező meccset, legyen az akár klub- (külföldi bajnokságok, BL stb.), akár válogatott szintű. Sőt mi több, szeretem a hazámat annyira, hogy végső soron annak szurkoljak, hogy a magyar válogatott jó meccseket játsszon (nem lesz ez másképp ezután sem). Nem lenne azzal sem semmi baj, ha NÉHA kikapnánk, a legjobbakkal is megesik az ilyen, attól még tudnék akár büszke is lenni a nemzet sportolóira. Tényleg nagyon szeretnék.

De a 8-1 azért 8-1. Még egészséges körülmények között is necces az ilyen eredményt magyarázni, nem hogy úgy, hogy gyakorlatilag a Miniszterelnök Úr hóbortja miatt százmilliárdokat ölünk a sportágba évek óta. Ami úgy tűnik jelenleg egy halott sportág itt Magyarországon.

Persze tudom, hogy nehéz dolga van a magyar fociéletnek, hiszen akarva-akaratlanul az Aranycsapat eredményeinek árnyékában kéne valami - ha nem is nagyot, de legalább - elfogadhatót alakítani. Talán ebből a nosztalgiából is fakad, hogy a politikai-gazdasági elit (főleg a jelenlegié, de így volt ez 15-20 éve is) kedvenc hobbija a futball. Hiszen nézzük meg, a Miniszterelnök Úr fociakadémiát alapít és tart fenn a kert végében nem kevés (nyilván az adózókhoz semmilyen formában nem köthető) pénzből, a pártelit tagjai olyan nagy múltú csapatokat kapnak meg mint például a Fradi vagy az MTK, kedvenc bankárunk pedig az MLSZ elnöke. Röviden fogalmazva nagy a fókusz a focin, és ez a TAO pénzeken, a földből kinövő stadionokon meg úgy eleve a költségvetésen is meglátszik. Abban reménykednek a fent említett urak, hogy attól, hogy teletömik pénzzel a sportágat majd eredmények lesznek. Pedig egyértelműen látszik, hogy nincs így.

Ugyanis a magyar foci jelenleg egy megveszekedett adóforintot sem érdemel meg. Akkor gondolnám az ellenkezőjét, ha a magyar futball bebizonyítaná vért verejtékezve, hogy megérdemli az állam támogatását. Előbb jöjjenek az eredmények, amiket pénzügyi támogatással tovább lehet fejleszteni. Ez a folyamatos pénzszivattyúzás viszont pont kiöli a teljesíteni akarást a sportágból. A nulla százmilliárddal szorozva is nulla marad.

Nézzük csak meg a magyar focistákat. Úgy csinálnak, mintha playboyok lehetnének, mint a nagyok, holott még a legjobbnak mondott focistáink is maximum középszerűnek számítanak Európában. És egy ilyen sportágra költsünk százmilliárd forintokat, építsünk neki stadionokat? Nincs azért ennél néhány fontosabb ágazat akár sporton belül, akár azon kívül (teszem azt oktatás), amikre tényleg büszkék lehetünk/lehetnénk, ha megkapnák a megérdemelt forrásokat?

Szó sincs róla, nem a káröröm szól belőlem, sokkal inkább a szomorúság. Mert ennyi pénzből, ami nekik jut, folyamatosan szégyent hoznak az országra. Ez alatt pedig nem csak a focistákat és fociadminisztrációt értem, hanem a szurkolói keménymagot is, akik lépten-nyomon égetik Magyarországot minősíthetetlen viselkedésükkel.

Nyilván ez a vereség (sem) fog semmi lényeges változást elindítani sem a magyar futballban sem az azt támogató elit tagjainak fejeiben. Épülnek a stadionok, amik majd üresen fognak ott állni, mert a kiépített infrastruktúrához előbb nem ártana valami eredményt is felmutatni. Épeszű ember pedig addig nem is fog (jókedvvel) focimeccsre itthon kijárni, amíg ilyen a hazai foci.

Zárszóként pedig hallgassuk meg a talán leginkább idevágó zeneszámot, illetve Hofi örök érvényű szavait.

A hétvégén megszületett az elmúlt idők ha nem is legfurcsább, de mindenképpen meglepőbb (sajnos manapság erre ezt lehet mondani) bírósági ítélete, ami kvázi kimondja, hogy Fidesz csalt a bajai időközi választáson (hiába próbálja Tóni bácsi a kampánycsendsértést mint olyat használni inkább). Az ítélet jelentőségével kapcsolatban a Kard blog fogalmazott a legpontosabban, így erre a részre nem is térnék ki különösebben.

Másfelől viszont nem árt, ha az eszünkbe véssük, hogy január 1-től ez a cselekmény (tehát, hogy pártok buszokkal vihetik az embereket a szavazófülkékig) teljesen legális lesz, ugyanis megszűnik a kampánycsend mint fogalom. Számomra igencsak meglepő volt, mikor ez a fajta érvrendszer nem csak a kormánypárti politikusok és média száját hagyja el, hanem az egyébként kormánnyal igencsak kritikus Véleményvezér műhelyét is. Már megbocsásson a világ, ekkora baromságot (mondhatnám, hogy rég olvastam, de manapság ez nem lenne igaz) nem hagyhatok szó nélkül.

Nem vagyok naiv, pontosan tisztában vagyok vele, hogy ez eddig is gyakorlat volt a magyar választójogi rendszerben. Sajnos. És most még legális is lesz. Egyesek szerint hálistennek, hiszen pontosan akkora hülyeség volt eddig is tiltani, mint a kampánycsendet. Pedig a kettő távolról sem ugyanaz.

Az egyik fő gond, hogy ez a típusú mozgósítás ismét csak a nagyobb pártoknak kedvez. Lássuk be, hogy egy kisebb párt eleve "természetes" hátrányból indul (tehát jóval kisebb vagyonból kell megoldania a kampányt, a szavazói ajánlások összegyűjtését stb.), ezt pedig csak tovább súlyosbítja, hogy míg a Fidesz, az MSZP vagy az E14 megengedheti magának, hogy szinte minden szavazókörben ily módon "csábítsa" potenciális választóit az urnákhoz, a kicsiknek erre esélyük sincs.

Egyrészt ez nem fair, másrészt nem tartom helyesnek ily módon nehezíteni a politikai elit vérfrissülését, harmadrészt a választásoknak arról kéne szólniuk, hogy az állampolgár szabad akaratából úgy dönt, hogy meglátogatja a számára kijelölt szavazókört (akik erre pedig képtelenek, de szavazni akarnak élhetnek a mozgóurna nyújtotta lehetőségekkel), nem pedig, hogy XY párt közvetlenül a szavazás aktusa előtt szívességet tesz az embernek. Szerintem innentől fogva bűzlik a dolog, és káros befolyásolásnak számít. Sokkal kisebb gondnak tartanám már azt is, ha a Választási Iroda szervezne ilyen buszjáratokat olyan helyeken, ahol tényleg nehéz eljutni a szavazókörig.

A másik fő probléma pedig a kialakult magyar gyakorlatból adódik. Ne legyünk vakok, pontosan tudjuk, hogy az utaztatás a legtöbb esetben (ahol Baján is) a kiszolgáltatottabb rétegeket érinti. Sajnos hallani olyan történeteket, ahol nem csak a buszért/autóért, hanem bizony a szavazatokért is fizet adott politikai erő, persze ez rettenetesen nehezen bizonyítható. Ha az utaztatás legálissá válik, akkor annál kisebb lesz az esélye, hogy az ilyen esetekre fény derüljön (ahogy az helyes is, hogy ez Baja esetében megtörtént).

A bajai választásnak nem volt valós tétje országos szempontból, fontossá sokkal inkább a csalás lelepleződése tette. Gondoljunk csak bele, hogy miféle választások lesznek jövőre, ha az ilyen típusú mozgósítás nemhogy legális, de szükségszerűen követendő példa is lesz. Nem hinném, hogy túl jót tenne az amúgy sem túl egészséges magyar politikai kultúrának.

Pár napja a média a Pető Intézet sajnálatos helyzetétől hangos, illetve sokkal inkább attól, hogy a kormány nem hajlandó megadni a világhírű intézet megmentéséhez szükséges plusz állami forrásokat. Valljuk be, tényleg kurva ciki az ügy, főleg annak fényében, hogy csilliárdok jutnak mostanság a házi fociklubok kitömésére és stadionfelújításokra (vagy esetleg komplett komplexumok felhúzására). A felháborodás teljes mértékig jogos, ennek megfelelően az ellenzéki politikusok és sajtó egyaránt ráröppent a témára. Mindez abszolút helyénvaló, sőt valahol örömteli, amikor egy ellenzéki képviselő (jelesül az általam kevésbé preferált PM-ből Szabó Tímea) egy társadalmi ügyet felkarol, és jogszabály-tervezet formájában a T. Ház elé terjeszti.

Mégis van bennem egy csipetnyi kellemetlen deja vu-érzés (mindazon felül, hogy tényleg felháborító, ahogy a kormányoldal a témát kezeli): a Pető Intézet körüli vita a Fidesz-ellenesség újabb "kirakatügyévé" kezd válni. Hogy ez miért probléma?

Nem akarok álszenteskedni, nem az a gondom, hogy egy nemesebb üggyel a pártok a napi politikai csatározásaik során foglalkoznak, vagy hogy az (ellenzéki) média erről cikkez naphosszat. Sőt, bárcsak az lenne a jellemző, hogy fontos témákkal foglalkozik a közvélemény, véleményem szerint lenne némi moráljavító hatása.

A jelenséggel már sokkal inkább van problémám, azaz hogy valamiért az egyébként politikailag sajátosan passzív magyar közvélemény ilyen ügyekbe kapaszkodva próbálja meg kifejezni esetleges elégedetlenségét (értem ez alatt a civil szférát és a médiát elsősorban), viszont a nyílt fellépéstől (értsd: adott társadalmi ügy politikai képviseletétől) már ódzkodik. Így pedig pont a lényeg veszik el: a változtatás igénye mellé nem társulnak tettek. Így az esetleg valóban fontos ügyek előbb vagy utóbb elsikkadnak. Mielőtt belemennék példákba és a további okfejtésbe, nézzük meg, mi minden áll emögött az attitűd mögött.

Az egyik ok egy rossz beidegződés a 20. századból, amire talán a "ne szólj szám, nem fáj fejem" jelző illik a legjobban. A ma politizáló lakosság nagy része még a Kádár rendszerben nőtt fel, az idősebbek emlékezetében pedig még bőven élnek a Rákosi-diktatúra emlékei is. Ezen a rendszerváltás sem segített (részben mert nagyon sok területen nem történt érdemi változás, gondolok itt az urambátyám világra), a most kiépülő és az élet minden területére beszivárgó fideszes hegemónia pedig kifejezetten tovább rontja a helyzetet (sőt, meggyőződésem, hogy nem véletlenül játszanak Orbánék erre a reflexre).

A másik fő ok a jelenlegi politikai elitbe vetett bizalom teljes hiánya. Röviden fogalmazva: ma Magyarországon bármilyen ügy képviseletét nem szívesen bízzuk politikusokra, mert az olyan mocskos és ciki dolog. Megjegyzem ez teljesen érthető, erre mind a "nemzeti" mind a "ballib" oldal alaposan rászolgált. Mégis be kell látni: politikai képviselet nélkül a társadalom nem tudja érvényre juttatni az akaratát, elveszti a kontrollt a közélet felett. Ennek pedig láthatjuk, hogy milyen következményei vannak.

Példából számosat lehet találni az elmúlt három év eseményei közül is. Talán a két legszemléletesebb a Milla és a HaHa gyors felemelkedése és bukása.

Előbbi a kezdetekben szigorúan csak a sajtószabadságért kiálló nagyon laza civil kezdeményezés volt. Aztán a megmozdulások szervezői nagyon jó érzékkel rájöttek, hogy a sajtószabadság egy olyan értelmiségi és marginális téma, amivel nem lehet nagy tömegeket megszólítani, így egyre inkább kormány- és rendszerellenes üzeneteket kezdtek el megfogalmazni, aminek meg is lett a sikere (emlékszünk még a "Nem tetszik a rendszer" tüntetésre?). A Millára fejlődése során egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy vállaljanak politikai szerepet, de ettől ők elzárkóztak, ami szerintem hatalmas hiba volt (egyrészt mert ez lett volna a logikus továbblépés, másrészt mert a kritika mellett nem fogalmaztak meg megoldási javaslatokat, nem mutattak alternatívát). Átmeneti sikerük elsősorban Orbánék országromboló munkájából fakadt. Mára ami ebből a szerveződésből maradt Juhász Péter vezetésével Bajnai szekerét tolja, teljesen jelentéktelenné vált (nem, ez nem az a politikai szerep, amiről itt papolok, csak a brandet engedték át az Együttnek). Azóta nincsenek tömegrendezvényeik, nehéz ezt az életutat bármiféle hosszútávú sikerként értékelni.

A HaHa nagyon sok hasonlóságot mutat a Millával: ők is egy konkrét ügy kapcsán (a felsőoktatás "átalakítása") alakultak és aktivizálódtak, hasonlóan heterogén (nyilván a diákságon belül értve) és vezetés nélküli civil szervezet. A tavaly decemberi diáktüntetések mozgatórugójának szerepét ők töltötték be, volt szerencsém néhány megmozdulásukon érdeklődőként és támogatóként részt venni. Ahogy a Millára, rájuk is jellemző volt a mindenféle politikai csoportosulástól való merev távolságtartás, de van egy nagy különbség is a két szervezet között: a HaHa addig sem jutott el, hogy általánosabb üzenetet és kritikát fogalmazzanak meg a fennálló rendszer ellen. A felelősség és az igény itt is megjelent: lépjenek túl a felsőoktatási témákon, és lépjenek egy komolyabb politikai szervezetté válás útjára. Egyik sem történt meg, a Fidesz ügyes kommunikációs eszközökkel leszerelte a felsőoktatási rendszert ért kritikai hangokat, a HaHa pedig hamvába hullt (legalábbis a közszereplés szempontjából mindenképp), a ponthatárok kapcsán elért részsiker ellenére a Fidesz ugyanúgy módszeresen teszi tönkre a hazai felsőoktatást.

Természetesen rengeteg egyéb szerveződés és időszakos beszédtéma van (kezdve a manyup pénzek lenyúlásától a trafikügyig), amivel érzékeltethetném: valamiért mindig csak időszakosan jelenik meg a jelenlegi kormány és rendszer kritikája a közbeszédben, és akkor is csak valami konkrét ügy kapcsán. Valamiért ezt a pontot általában nem tudja a magyar ellenzékiség meghaladni, pedig igény és szükség volna rá (lásd: bizonytalanok száma). Ahhoz, hogy demokratikus eszközökkel, egy széles társadalmi bázis támogatása által jobbra forduljon az ország sorsa, VÁLASZTÁSOKAT kell nyerni. Ahhoz pedig ezeknek az egyébként tényleg fontos ügyeknek kézzelfogható képviselet kell: politikai pártok.

Üdvözítő lenne, ha ráébrednénk: attól még, hogy az elmúlt huszonvalahány év során csalatkoznunk kellett a mindenkori politikai elitben, még nem szabad a politizálás elől elzárkózni, mert pont ezzel veszik el a civil szféra és a törvényhozás közti kapcsolat és ellenőrzés. Ahhoz, hogy valódi társadalmi viták legyenek a különböző civil mozgalmaknak meg kell találniuk a csatornát a politika felé. Ennek két módja van: vagy felveszik az általuk szimpatikusnak vélt párttal a kapcsolatot (ez nem beolvadást, hanem sokkal inkább kétirányú kommunikációt és az adott párt külső kontrollját jelenti), hogy vigyék az ügyüket, vagy ha ez nem lehetséges, akkor ők maguk lépnek politikai pályára. Ezek egyike sem jellemző ma Magyarországon.

Mindezek ellenére két ellenpéldát is érdemes megemlíteni.

Az egyik a 2010-es választások előtt az LMP megjelenése. Maga a kezdeményezés igencsak formabontó volt az unalmas MSZP - Fidesz - szélsőjobb (később Jobbik) háromszög ellenében, csak sajnos nem tudták a civil jelleget elég hamar levetkőzni (talán még mostanra sem igazán), részben ennek köszönhető viszonylagos népszerűtlenségük és szűk mozgásterük.

A másik példa a Negyedik Köztársaságért! mozgalom, illetve ha minden igaz mostanra már lassan párt. A 4K! a Gyurcsány kormány idején egy abszolút civil kezdeményezésként indult (cél: a közterek visszafoglalása), majd az Orbán-kormány hatalomra kerülése után fontos szereplői voltak a Milla tevékenységének. A "Nem tetszik a rendszer" tüntetés után egyedüliként jelentették be az akkori Millát alkotó szervezetek közül, hogy pártalakítási folyamatot kezdeményeznek, mely mostanság zárul le. A siker a jövő zenéje, de a potenciál mindenképp ott van (kézzelfogható szervezeti keret, alapprogram, elképzelések).

Jelenleg nincs olyan ellenzéki erő, amely hitelesen tudná magát feltüntetni a választópolgárok többsége szemében, rengeteg a bizonytalan. Ahhoz, hogy ez változzon, helyre kell állítani a civil szféra a politika egészséges kapcsolatát. Másképp nincs remény.